„Ma Magyarországon az egyik legnehezebb helyzetben oktatási rendszerünk van. Pedig ahogyan Szent-Györgyi Albert is mondta, olyan lesz a jövő, amilyen a ma iskolája – mondta Karácsony Gergely főpolgármester köszöntőjében. – Az ország sorsa határozottan az oktatási rendszerén is múlik. Pedagógusnap alkalmából ma köszöntsük azokat, akik minden nehézség ellenére kitartóan tanítják gyermekeinket. Az online oktatás bevezetésével, a járványügyi veszélyhelyzettel csak még több teher hárult az egyébként is kiszolgáltatott pedagógusokra. Szeretném megköszönni kitartó munkájukat!”
Pénteken a Városházán adták át a Bárczy István-díjakat azoknak a budapesti pedagógusoknak, akik hosszú ideje kiemelkedő munkájukkal hozzájárultak a jövő generációjának neveléséhez, ezzel a főváros fejlődéséhez is.
Az idei díjazottak között van Barabásné Murgács Kinga is, az Óbudai Gyermekvilág Óvoda vezetője. Aki fővárosi óvodai élet több mint negyvenévnyi lelkiismeretes szolgálatáért és a sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztéséhez hozzáadott elméleti és gyakorlati munkájáért részesült az elismerésben.
Gyermekintézményünk vezetője immár 42 esztendeje kezdte óvónői pályáját a harmadik kerületben. „Az elmúlt évtizedek során munkája mindig előremutató, újító, nyitott és haladó szellemű volt”, közvetlen munkatársai jellemzik így pedagógusi attitűdjét.
Szívből gratulálunk az elismeréshez!
A Bárczy István-díjakat azok a budapesti pedagógusok kapják, akik hosszú ideje kiemelkedő munkájukkal hozzájárulnak a jövő generációjának neveléséhez
Barabásné Murgács Kinga, az Óbudai Gyermekvilág Óvoda vezetője is részesült a rangos fővárosi elismerésben
Turgonyi Dániel, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat többek között oktatási feladataiért felelős alpolgármestere szintén gratulált a díjazottaknak