Átadták a fővárosi díjakat a Városházán – Kerületi munkatársak is vannak a kitüntettek között

Hírek
Közzétéve:

A pandémia miatt tavaly még a díszpolgári címeket is csak szűk körben adhatta át a díjazottaknak a Fővárosi Önkormányzat, de augusztus 30-án megkapták elismerésüket a Pro Urbe díjjal, a Budapestért Díjjal, a Zalabai Gábor díjjal, a Fővárosi Emlékzászló díjjal, a Dr. Barna Sándor Emlékéremmel, a Főváros Szolgálatáért díjjal, illetve a Papp László Budapest-sportdíjjal kitüntetett budapesti polgárok.

Az ünnepség kezdete előtt a résztvevők megemlékeztek Ráday Mihályról, a nemrégiben elhunyt Kossuth-díjas operatőrről, televíziós rendezőről, a Budapesti Városvédő Egyesület elnökéről, akitől tegnap vettek végső búcsút a Farkasréti temetőben.

A kitüntettek között gratulálhatunk Budapestért díjban részesülő Tárnoki Erzsébetnek, az Óbudai Egyesített Bölcsődék egykori intézményvezetőjének. A fővárosi gyermekvédelem és -gondozás területén eltöltött négy évtizedes, lelkiismeretes munkájáért, a sérült csecsemők korai fejlesztése terén elért magas színvonalú szakmai tevékenysége elismeréseként.

Szintén Budapestért díjat kapott dr. Takács Endre bőrgyógyász, a Szent Margit Rendelőintézet címzetes főorvosa. A fővárosi betegellátásban eltöltött négy évtizedes, elhivatott, magas színvonalú szakmai munkája elismeréseként.

Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díjban részesült Szücs János, nyugállományú határőr-alezredes, Budapest III. kerületi Polgárőr Egyesület alapítója és elnöke. A rendvédelem különböző területein folytatott oktató-nevelő tevékenységéért, az Óbudai Polgárőrség létrehozásában, valamint a fiatal polgárőrök képzésében vállalt fáradhatatlan munkájáért.

Valyo – Város és Folyó Egyesület, amellyel önkormányzatunk együttműködött többek között a Római-parti Plázs megnyitásán, szintén Budapestért díjat kapott. A vízpartok és városi terek kapcsolatának erősítése érdekében végzett szemlélet- és közösségformáló kulturális, oktató és kutató tevékenységéért.

Szívből gratulálunk a díjazottaknak! Köszönjük a munkájukat, és hogy hivatásukat művelve kerületünk jó hírét is öregbítik.

 

polgármester a díjazottakkal

Szücs János Dr. Barna Sándor Emlékéremben részesült, Tárnoki Erzsébet pedig Budapestért díjban. A díjátadó ünnepségen dr. Kiss László polgármester társaságában

Szücs János oklevele

Szücs János nyugállományú határőr-alezredes, Budapest III. kerületi Polgárőr Egyesület alapítója és elnöke elismerő oklevele

A Dr. Barna Sándor Emlékérem – A Főváros Közbiztonságáért díj

fővárosi díjazottak 2020

Valamennyi fővárosi díjazottnak gratulálunk!

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság