Átadták az idei „Jó tanuló, jó sportoló” ösztöndíjakat

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata minden tanév őszén kiírja a „Jó tanuló, jó sportoló” ösztöndíj pályázatot a III. kerületben lakó és tanuló, 7-12. évfolyamra beiratkozott tanulók számára, akiknek a tanulmányi eredménye az elmúlt tanév során elérte vagy meghaladta a 4.00 átlagot. Az önkormányzat célja, hogy támogassa és ösztönözze azokat a diákokat, akik a tanulás mellett a sportban is kiváló eredményeket érnek el, így példaképekké válhatnak társaik számára, ösztönözve őket hasonló célok elérésére.

 

A 2018-as kiírásban 21 iskolából 62 érvényes pályázat érkezett, ami egyértelműen mutatja, hogy a kerület diákjai kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az év során. Az önkormányzat által nyújtott támogatás mellett Dr. Ádám Erzsébet nagylelkű magánfelajánlásának köszönhetően idén 25 helyett már 35 diák kaphatja meg 10 hónapon keresztül a 10.000 Ft összegű ösztöndíjat.

 

A legeredményesebben a Veres Péter Gimnázium és az Óbudai Gimnázium diákjai szerepeltek, fej-fej mellett 6 díjazottal. Őket az Árpád Gimnázium és a Kerék Általános Iskola és Gimnázium követik 4-4, a Kőrösi Csoma Sándor Gimnázium pedig 3 fővel. A 2018/2019-as tanévben 35 tanuló nyert ösztöndíjat, közülük 11 lánynak és 6 fiúnak sikerült ismételnie. Marosi Viktória az Óbudai Gimnázium tanulója negyedik alkalommal kapta meg az elismerést. Az ösztöndíjasok mellett további 19 diák kapott oklevelet. Az ideit is beleszámítva az évek során összesen 204 gyermek nyert el Jó tanuló, jó sportoló ösztöndíjat, ami az ismétléseknek köszönhetően 319 fő díjazottat jelent.

 

A díjátadó ünnepséget a Fő téren, az Esernyős Szindbád termében tartották, ahol a diákokat és kísérőiket Kelemen Viktória alpolgármester köszöntötte. A díjakat az alpolgármester asszony mellett Tamás Ilonától, az Észak-Budapesti Tankerületi Központ tankerületi igazgatójától, valamint Csiki Attilától, az Óbudai Sport Nonprofit Kft. cégvezetőjétől vehették át a díjazottak.

 

 

Ösztöndíjasok:

Záhonyi Patrik Márk akrobatikus rock and roll
Barczikay Ákos judo
Andó Lujza ju-jitsu
Bukovics Bianka Nóra úszás
Szabó Alexandra akrobatikus rock and roll
Leveles Balázs jégtánc
Sárosy Patrícia úszás
Szimcsák Mira úszás
Börcsök Koppány Levente vívás/párbajtőr
Marosi Viktória atlétika
Kolczonay Borbála Janka vívás/párbajtőr
Demeter Marcell judo
Benke Ákos golf
Sebő Dániel kajak-kenu
Marosfalvi Maxim kajak-kenu
Simon Zsófia aerobik
Maticsek Lizett evezés
Szabó Marcell judo
Kömpf Gréta röplabda
Bánki Borka röplabda
Talpos Norbert evezés
Tallós Farkas Pál evezés
Paár Viktória Margit judo
Deák Zsigmond kajak-kenu
Bukovics Milán Áron úszás
Galambos Marcell vízilabda
Bittsánszky Cecília Dorottya kajak-kenu
Tóth Patrik Noel vívás/kard
Iriczfalvi Gábor Lajos vízilabda
Szomorjai Gergely judo
Zsitnyányi Gergő kajak-kenu
Dallos Benedek vívás/kard
Tóth Regina szinkronúszás
Bíró Kitti akrobatikus torna
Sumicz Benedek Máté kajak-kenu

Oklevelesek:

Godek Szandra atlétika
Demeter Bendegúz judo
Róth Rebeka Laura labdarúgás
Punk Dóra röplabda
Urbánfy Márton judo
Szűcs Máté Csanád labdarúgás
Pataki Barnabás mountain bike
Adorjáni Gergely judo
Zsitnyányi Rita kajak-kenu
Maróti Adrienn kajak-kenu
Papp Júlia korfball
Lukács Annamária step aerobik
Molnár Marcell kosárlabda
Szrebro Barbara röplabda
Fazekas Renáta Laura kézilabda
Dominiák Ferenc úszás
Szántó Dániel labdarúgás
Varsányi Áron kosárlabda
Szentes Hanna Janka ritmikus gimnasztika

Galéria:

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság