Önkormányzatunk meseíró pályázatára érkező munkák szerzőit sokféle szándék vezette, volt, aki az óvodák világába kalauzolta az olvasót, míg más a népmesék hagyományaihoz nyúlt vissza. Ami közös valamennyiükben, hogy értőn, szeretettel mesélnek nekünk.
„Az óvodapedagógusok között számos kiváló mesemondóval találkoztam korábban is, ezért kíváncsian és nagy várakozással olvastam a beérkezett pályaműveket – mondta Dóka Péter, a Móra Könyvkiadó főszerkesztője díjátadó ünnepségünkön, aki a meseíró pályázat zsűrijének tagja volt. – Nem csalódtam. Nagy öröm volt számomra, hogy a zsűri többi tagjával egyetértésben döntöttünk a nyertes mesékről, amelyekhez őszintén gratulálok.”
- Első helyezett: Sárkányűző Milos – Tripsánszki Éva meséje
- Második helyezett: A sárga villamos és a galagonyabot – Vágner Réka meséje
- Harmadik helyezett: Prilla – Mayer Adrien meséje
Díjátadó ünnepségünkön Dóka Péter méltatta is a beérkezett műveket:
„A zsűri a legjobbnak a Sárkányűző Milos című mesét találta, amely váratlan fordulataival, profi történetvezetésével és remek stílusával emelkedett ki a mezőnyből. Így bármelyik mesekötetben helye lenne.
A második helyezett, A sárga villamos és a galagonyabot egy merész mesenovella, olyan különleges, költői hangulatú történet, amely valamennyi pályamű közül a legnagyobb érzelmi hatást gyakorolta a zsűri tagjaira.
A harmadik helyezett, a Prilla vitathatatlanul a legbájosabb beküldött írásmű: üdítően mesél arról, hogy ha megszegünk egy szabályt, abból néha jó is kikerekedhet, hiszen a szabályok időnként sajnos tévhiteken és előítéleteken alapulnak.”
Fogadják szeretettel a három nyertes mesét, melyeket kerületi óvodásaink – a történet inspirálta – rajzaival illusztrálunk.
Mindenkinek köszönjük, aki a pályaművét beküldte a pályázatra, és gratulálunk a győzteseknek.
Meseíró pályázatunk nyertesei Dóka Péterrel, a Móra Könyvkiadó főszerkesztőjével és dr. Kiss László polgármesterrel
Dóka Péter