Átadtuk a pedagógusnapi díjakat

Hírek
Közzétéve:

Kezedbe teszem az átlátszó kristályt,

hogy lásd a szépet, keresd a tisztát.

Kezedbe teszem a gyertyalángot,

világíts annak, aki bántott!

Kezedbe teszem a szőtt takarót,

takard be az árván fázót!

Kezedbe teszem a fénylő kulcsot,

hogy meleg legyen, és várjon az otthon.

Indulj hát, s hívd magaddal a gyerekeket,

hogy kezükbe tehesd a szeretetet.

Róth Márta költő soraival köszöntöttük a kerület pedagógusait, ezúttal a tanév júniusi zárása helyett a szeptemberi iskolai kezdés idején. Hiszen különleges tanév áll mögöttünk, a többi között abban is különbözött a korábbiaktól, hogy júniusban személyesen nem köszönthettük hagyományainkhoz híven a kerület pedagógusait, nem köszönhettük meg a munkájukat. Így szeptember 8-án tanévnyitó rendezvényen adta át a pedagógusnapi elismeréseket dr. Kiss László polgármester.

„Gyanítjuk, hogy az előttünk álló tanév is rendhagyó lesz, mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy valamennyien maszkban gyűltünk össze itt, az Óbudai Kulturális Központ színháztermében – mondta a polgármester köszöntőbeszédében. – Maszkunk a béklyónk, de egyben az ékünk is, hiszen ennek viselése segít többek között, hogy e különleges helyzetben megvédhessük a ránk bízott gyermekeket. Hiszen hivatásunk nem becsengetéstől kicsengetésig tart, hanem életünk minden pillanatában pedagógusok vagyunk.”

Tiszavölgyi István, Óbuda-Békásmegyer díszpolgára a Tiszavölgyi István Díj alapítója szintén részt vett az ünnepségen. Ezt az elismerést minden évben egy olyan középiskolai tanár kapja, aki hosszú ideje kitartóan, kiemelkedő színvonalon végzi a feladatát. Az idei Tiszavölgyi István Díjat Tordai György, az Óbudai Gimnázium intézményvezető-helyettese, történelem szakos tanár vehette át.

A „Pedagógiai Érdemekért” díjat az önkormányzat alapította, szintén azzal a céllal, hogy elismerje a hivatásukban példamutatóan teljesítő pedagógusok munkáját. A 2020. év „Pedagógiai Érdemekért” díjazottjai:

Akácsos Enikő zongoratanár

Baloghné Lukács Borbála óvodapedagógus

Barcza László könyvtáros, matematika szakos tanár

Deákné Nagy Éva tagóvoda-vezető, óvodapedagógus

Keresztély Dóra óvodapedagógus

Magosné Kiss Róza biológia, földrajz, erkölcstan szakos tanár

Márkus Szilárdné óvodapedagógus

Opitzné Véghelyi Zsuzsanna tanító

Paksainé Bóka Ágnes igazgatóhelyettes

Potyi Ferencné óvodapedagógus

Rózsa Györgyi tagóvoda-vezető, óvodapedagógus

Sági Adrienn intézményvezető helyettes, óvodapedagógus

Sándor Mária intézményvezető-helyettes, óvodapedagógus

Sasfyné Tompa Anna gyógypedagógus

Simon Róbertné óvodapedagógus

„Elismerő Oklevéllel” az önkormányzat azoknak a kollégáknak a munkáját köszöni meg, akik legalább tíz éve kerületi nevelési vagy oktatási intézményben nem pedagógusként állnak helyt. Idén az elismerést kapta:

Cseke Márta óvodatitkár

Goór Csabáné Mária dajka

Tóthné Horváth Ágnes iskolatitkár

A díjátadó ünnepséget az Óbudai Danubia Zenekar Rézfúvós Kvintettjének jó hangulatú hangversenye zárta.

A díjazottaknak gratulálunk, és köszönjük a munkájukat.

    

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság