Átadtuk a Táncsics parkot

Hírek
Közzétéve:

„Örülök, hogy együtt vesszük birtokba az új játszóteret és parkot, amelynek környezetébe több mint százhatvan fát ültettünk – mondta dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere a Táncsics park péntek délutáni átadóünnepségén. – Ahogy körbenézünk, láthatjuk: sikerült megvalósítanunk, amit elhatároztunk. Itt mindenki jól érezheti magát. Sportolni vágyó felnőttek éppúgy, mint a kisgyermekes családok és a kerületi kutyás közösség tagjai, mindezt korszerű és biztonságos környezetben.”

Szabó Tímea országgyűlési képviselő is köszöntötte a megnyitó résztvevőit, majd dr. Kiss László polgármesterrel ünnepélyesen átvágták a játszótér kapuját lezáró szalagot, megnyitva a parkot.

A békásmegyeri Táncsics Mihály utca, Ország út és Lukács György utca által határolt zöldterület fejlesztése tavaly kezdődött a Szociális városrehabilitáció megvalósítása Békásmegyeren projekt keretében.

A tervezés és a kivitelezés az itt élők igényeit figyelembe véve, velük egyeztetve történt. Így valóban azoknak a szempontjai, véleménye alapján álmodtuk meg a parkot, akiknek szántuk: a környéken lakó és ide látogató családoknak, a kikapcsolódni vagy sportolni vágyóknak és a kutyás közösség tagjainak.

A parkosított részek közvilágítását napelemek biztosítják – híven tükrözve kerületünk elköteleződését a fenntartható fejlődés mellett –, padok, sétányok, ivókút teszik komfortossá a sétát és az itt eltöltött időt.

Az agilityelemekkel ellátott zárt kutyafuttatót pedig kisebb és nagyobb testű kutyák számára is alkalmassá tettük. És a szabadban sportolni vágyóknak sem kell messzire menniük, hiszen a Táncsics parkban fitneszeszközök, pingponghoz és teqballhoz szükséges kellékek is várják őket.

A gyerekek számára pedig – a kisebbektől a kamaszokig – külön tereket építettünk, megidézve a Keménykalap és krumpliorr cirkuszos, fagylaltos motívumait és fejet hajtva Óbuda-Békásmegyer 2020-ban elhunyt díszpolgára, Csukás István előtt.

A megnyitóra ingyenes programokkal is készültünk, hogy minél több szórakozási és sportolási lehetőséget próbálhassanak ki a vendégek.

Többek között a Best Dog Kutyaközpont agilitybemutatóján nézhettük meg, hogy az új kutyafuttató milyen élvezetes mozgásokra csábíthatja a kutyákat. A gyerekeket pedig lufihajtogatás, arcfestés, bohócműsor várta a játszótéren, miközben vattacukorral és finom szörppel kínáltuk őket.

Reméljük, a jó hangulatú ünnepség és a közös programok kedvet csináltak ahhoz, hogy minél többen minél többször látogassunk el a Táncsics parkba.

Fogadják szeretettel!

(A Táncsics park VEKOP-6.2.1.-15-2016-00009 azonosítószámú Szociális városrehabilitáció megvalósítása Békásmegyeren című projekt keretében valósult meg.)

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság