Kilenc kerületi iskola közel hatszáz tanulója tette próbára az erejét és kitartását az idei Óbudai Ifjúsági Olimpián. Kúszás, egyensúlyozás és erdei futás várt a diákokra május 12–13-án a Laborc utcai szabadidőparkban; a napokban pedig megtartottuk a hivatalos eredményhirdetést az Esernyős Szindbád Rendezvénytermében. A szervezők mind a nyolc évfolyam első három helyezettjét díjazták, fiú és lány kategóriában, a díjakat Burján Ferenc alpolgármester és Szőgyényi Csaba, a Magyar Futósport Egyesület alelnöke adta át. Ezuton is gratulálunk a győzteseknek és minden versenyzőnek!
Élményközpontú diáksport-fesztiválnak adott otthont a Laborc utcai szabadidőpark: május 12-13-án valódi erőpróba várt a résztvevő gyerekekre: kúszás, egyensúlyozás, erdei futás szerepelt a versenyszámok között, az idei Ifjúsági Olimpia fő száma azonban az OCR (Obstacle Course Racing), azaz az akadályfutás volt.
A feltörekvő sportág, amely már az öttusa hivatalos ötödik száma is, a futást természetes és épített akadályokkal kombinálja és olyan feladatok is szerepelnek benne, mint a majomlétra, a gumihúzás vagy a gyűrűsor. A résztvevő gyerekek kiegészítő programként a lézerlövészetet is kipróbálhatták.
A két nap alatt kilenc iskola csaknem 600 tanulója teljesítette a 12 akadályt tartalmazó, 1,3 km-es távot (261 lány és 314 fiú), akik közül sokan többször is végigmentek az útvonalon. Itt egy nyolcperces rekord is született – a teljes eredménylistát itt böngészhetik! Az Óbudai Sport versenyről készített fotóit itt nézhetik meg. A letölthető eredménylista pedig itt található meg.
Bár az Esernyős Óbudai Kulturális és Sport Nonprofit Kft. és a Magyar Futósport Egyesület rendezvényének célja elsősorban egy mindenki számára teljesíthető mozgásformán keresztül a szabadidős sportolás népszerűsítése volt, chipes karkötőkkel a precíz mérést is biztosították.
„Az idei Óbudai Ifjúsági Olimpián közel hatszáz óbudai diák bizonyította be, hogy a sport nem csupán a versengésről szól, hanem a kitartásról, az egymás iránti tiszteletről, a bátorságról és a közösség erejéről is. Az akadályfutás különösen jól szimbolizálja mindazt, amivel a fiatalok nap mint nap találkoznak, és találkozni fognak későbbi életükben is. Mert általában az életben sem sima terepen jutunk el a céljainkhoz. Néha át kell másznunk egy akadályon, meg kell tartanunk az egyensúlyunkat, hogy aztán sikeresen vegyük a következő akadályt – és így tovább. Ilyen az élet is, sokszor össze kell szednünk minden erőnket egy-egy nehezebb szakasz teljesítéséhez. Kedves diákok, ti megmutattátok, hogy képesek vagytok erre” – fogalmazott a hivatalos eredményhirdetésen, az Esernyős Szindbád Rendezvénytermében Burján Ferenc alpolgármester, kiemelve: ugyan külön elismerés illeti azokat, akik a legjobb eredményeket érték el, de mindenki győztes, aki rajthoz állt, vállalta, hogy végigmegy és részt vett a kihívásban.


























