Bár még tombol a kánikula, erősen közeleg a nyár és a szünidő vége: bölcsődék, óvodák, iskolák várják vissza a gyerekeket. Az intézményi re-start pedig sok családban szül bizonytalanságot: nekik (is) segíthet Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat – a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal közösen működtetett – Gyermekvédelmi Programjának ingyenes konzultációs lehetősége.
A kerületünkben 2020 óta működő fogadóórák rendszere persze nem csupán az oktatásban felmerülő kérdések megválaszolásában nyújt segítséget, de akár a digitális tér kihívásait, egy válás nehéz helyzeteit, a kortárs bántalmazás témakörét, vagyis bármely más, a gyerekek fizikai, szellemi és lelki jóllétét érintő kérdésben iránymutatást adhat az érintetteknek. A havi rendszerességgel, online vagy személyes formában elérhető jogsegély és fogadóóra során a Hintalovon Alapítvány jogásza és pszichológusa nem csupán a konkrét kérdések megválaszolásában segít a kerületi szülőknek és szakembereknek, de az adott helyzetben legmegfelelőbb lépések átgondolásában is.
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Gyermekvédelmi Programjának lényege, hogy a harmadik kerületben felelős, a gyerekek jogait és érdekeit értő és tiszteletben tartó közegben, biztonságban cseperedhessenek a jövő generációi. A cél elérése érdekében az évek során megannyi képzés, előadás, akció segítette már a helyi szakembereket és szülőket, a program egyik legalapvetőbb eleme mégis a havonta elérhető, ingyenes gyermekjogi fogadóóra, amely a gyermeknevelés rögös útján felmerülő, egyedül sokszor megoldhatatlannak tűnő helyzetekben segít megoldást találni az érintetteknek, a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány szakmai támogatásával.
Keressenek bátran minket augusztus 26-án, 13:00-16:00 között, az Óbudai Kulturális Központban (1032, Budapest, San Marco u. 81.).
Az ingyenes jogsegély további tervezett időpontjai 2026 során:
szeptember 16., 13:00-16:00
október 14., 13:00-16:00, személyes fogadóóra
november 18., 13:00-16:00
december 16., 13:00-16:00, személyes fogadóóra
Tudnivalók a tanácsadásról:
- Mindig havonta egy alkalommal tartjuk, és mindig háromórás.
- Jogász és pszichológus van jelen – muszáj ugyanakkor hangsúlyozni, hogy ők gyermekjogi, gyermekvédelmi kérdésekben állnak rendelkezésre ennek az együttműködésnek a keretében, más típusú problémával, panasszal ezeken az alkalmakon nem tudnak hozzájuk fordulni az érdeklődők.
- A tanácsadásra mindenkit szeretettel várunk, szakembereket, laikusokat egyaránt. Várjuk mindenki jelentkezését, akinek kérdése, problémája van gyermekvédelmi, gyermekjogi kérdésekben.
- Van mód arra, hogy többen kezdeményezzenek beszélgetést (ha többen ugyanazokat a kérdéseket, problémákat szeretnék felvetni), ezt, kérjük, minden esetben jelezzék előre az e-mailben. Ideális, ha ötnél többen nem jelentkeznek egyszerre, hogy valóban hasznos tudjon lenni a beszélgetés.
ITT tudnak regisztrálni.
A tanácsadáson a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány jogásza és pszichológusa vesz részt.
Minden ügyre, esetre 40 perc jut. Tehát ez alatt az idő alatt a jogász és a pszichológus kizárólag az adott kérdésre és problémára koncentrál.
Tartsanak velünk, kérdezzenek bátran, forduljanak bizalommal az alapítvány munkatársaihoz. Köszönjük, hogy Ön is támogatja a munkánkat, és együtt tudunk kiállni a gyerekek biztonságáért, valamint közösen lépünk fel a gyermekbántalmazás minden formája ellen.
Az alapítvány NEMECSEK Programja.
Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.
