Minden év január 27-én azokról a milliókról emlékezünk meg, akiket a náci haláltáborokban meggyilkoltak. Emlékezünk, és emlékeztetünk. Hiszen a mi felelősségünk, hogy az utánunk jövő nemzedékek is ismerjék a holokauszt történetét.
„Auschwitz ma múzeum. Falai közt a múlt – és bizonyos értelemben valamennyiünk múltja – azzal a véghetetlen súllyal és igénytelenséggel van jelen már, ami a valóság mindenkori legbensőbb sajátja, s attól, hogy lezárult, csak még valódibb, még érvényesebb.”
Ahogyan Pilinszky János tűpontosan megfogalmazta Ars poetica helyett című írásában, a holokauszt valamennyiünk múltja.
Ugyan 1945. január 27-én az első ukrán front néhány katonája belépett Auschwitz-Birkenauban a haláltábor kapuján, ‒ erről emlékezünk meg a nemzetközi napon ‒ és ezzel megkezdődött a lágerek felszabadítása, mégis kitörölhetetlenül valamennyiünk történetének része a hatmillió ártatlanul meggyilkolt áldozat tragédiája.
A táborokban szenvedők és meggyilkoltak között voltak zsidó származásuk, bőrszínük, politikai nézeteik, kisegyházak követése, nemi identitásuk, fogyatékosságuk vagy a cigány közösséghez tartozásuk miatt üldözöttek. És mindazoknak, akik szót emeltek az embertelen törvények ellen szintén osztozniuk kellett tragikus sorsukban.
Önkormányzatunk a holokauszt nemzetközi emléknapja alkalmából a Bécsi úti emlékkőnél néma koszorúzással és főhajtással tiszteleg az áldozatok emléke előtt. Az emlékkő az egykori téglagyár helyén áll, ahonnan elindultak a vonatok a vagonokba zsúfolt honfitársainkkal a majdnem biztos halál felé.
Hisszük, hogy felelősségünk és kötelességünk az ártatlan áldozatok emlékét megőrizni, időről időre felidézni azt és tisztelegni előtte.
