November 4-ét nemzeti gyásznapként tarjuk számon. E napon az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének áldozatait gyászoljuk. Fejet hajtunk a harcoló és helytálló hőseinknek és a forradalmat követő megtorlás áldozatainak emléke előtt.
Annak a tragikus november 4-i napnak a hajnalán amikor a szovjet hadsereg megtámadta Magyarországot. A kért, várt, remélt segítség nem érkezett meg, s hősies küzdelem után a hatalmas túlerővel szemben a magyar forradalom elbukott.
A brutális megtorlás évei következtek. November 4-én, nemzeti gyásznapunkon a harcokban leesettekre és a kegyetlen bosszú áldozataira emlékezünk.
Köszönjük, hogy velünk tartottak Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat nemzeti gyásznap alkalmából tartott koszorúzással és gyertyagyújtással egybekötött megemlékezésén. Hagyományosan a Kiscelli Schimdt-kastélynál gyűltünk össze a közös főhajtásra és tiszteletadásra.
Tordai Bence 1956-ról
A megemlékezésen Tordai Bence, országgyűlési képviselő beszédében kiemelte „az 1956-os forradalom a lehető legméltóbb volt a modern magyar köztársasági eszme megalapozására: sokszínű volt és mégis egységes, mélyen demokratikus és ugyanakkor felelős döntéseket hozó. 33 évvel később, 1989-ben nem is volt kérdés, hogy az új magyar köztársaság ’56-ra kell hivatkozzon önmaga meghatározásában. Azóta további 34 év telt el, és ma nemcsak időben, de eszmeileg is távolabb vagyunk 1989-től, mint ’89 volt ’56-tól.”
Emlékeztetett, „1989-90-ben megszülettek a képviseleti demokrácia intézményei, a jogállami működés garanciái, a fékek és ellensúlyok: a hatalommegosztás rendszere; a pártállam után ismét koalíciós kormányzás jött, és ismét ott volt a közös nemzeti akarat: a szuverenitás, az elnyomó keleti birodalomtól való függetlenség és az európai közösséghez való csatlakozás vágyának kinyilvánítása.
2023-ban mit látunk? A képviseleti demokrácia intézményeit kiüresítették, a jogállami működés garanciáit felszámolták; a hatalommegosztás helyébe hatalomkoncentráció, a fékek és ellensúlyok helyébe az „együttműködés” motorjai és fogaskerekei léptek; a koalíciós kormányzás kultúrája helyett ismét a pártállami modell működik, és egyre kevésbé közös a nemzeti akarat: a hatalom mintha az európai közösségtől akarna függetlenedni, és szuverenitásunkat ismét feladná elnyomó keleti birodalmak kénye-kedve szerint.
Gyászoljuk tehát a köztársaságot, de gyászoljuk a köztársasági eszmét is, amely az egyenlőségről és a szolidaritásról szól; arról, hogy a törvények mindenkire egyaránt vonatkoznak, és hogy mindenki egyaránt számít.”
