Az embermentő feminista apácára emlékezünk – Slachta Margit 1884. szeptember 18-án született

Hírek
Közzétéve:

Slachta Margit 139 éve született Kassán. A szerzetesnő a Szociális Testvérek Társasága rend megalapítója, emellett politikai pályája is figyelemre méltó: ő volt az első magyar női országgyűlési képviselő, és bebizonyította, a keresztény szellemiségtől semmiképpen sem idegen a küzdelem a nők jogaiért. A vészkorszak idején üldözötteket mentő Slachta Margit emlékét kerületünkben a róla elnevezett rakpart őrzi.

Slachta Margit már korán elköteleződött az értékek mellett, amelyeket egész életében képviselt: szociális iskolát nyitott, és újságot szerkesztett, a Magyar Nő alcíme szerint A keresztény feminizmus lapja volt. És miután a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja tagjaként 1920. március 25-én a főváros I. kerületében nemzetgyűlési képviselővé választották, ő lett az első női képviselő Magyarország történetében.

Menedék a nehéz helyzetben lévő nők számára

Néhány követőjével 1923-ban megalapította a Szociális Testvérek Társaságát. Céljuk többek között a nehéz helyzetben lévő nők, gyermekek és családok segítése volt, így anyaházat is működtettek Budapesten. Emellett Margit 1931-től a munkásnők szervezésén fáradozott.

Már 1940-ben beadványt írt a munkaszolgálatosok érdekében. 1941-ben pedig a harmadik zsidótörvény ellen szólalt fel:

„Egyházunk tanítása alapján nem azonosíthatjuk magunkat azzal a felfogással, amellyel a jelenlegi magyar törvényhozás a zsidóság visszaszorításának ügyét intézte.”

Embermentés a vészkorszakban

A vészkorszak idején a Szociális Testvérek Társaságának tagjai – Slachta Margit rendelkezése szerint – több rendházukban is bújtattak üldözötteket, köztük Heltai Jenőt, Gyarmati Fannit, valamint Rusznyák Istvánt is. A mentésben való részvétel miatt halt vértanúhalált a társaság egyik tagja, a 2006-ban boldoggá avatott Salkaházi Sára.

Slachta mozgalmát, a Keresztény Női Tábort 1944 júliusában a Sztójay-kormány betiltotta, de Margit a második világháborút követően ismét nemzetgyűlési képviselő lett. Utolsó parlamenti felszólalását 1948. június 16-án tartotta az egyházi iskolák államosítása ellen, majd az Egyesült Államokba távozott, földi maradványait 2021-ben szállították haza.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság