Az embermentő spanyol diplomatára emlékeztünk – Diákokkal ültettük el a tisztelet fáját

Hírek
Közzétéve:

„Ángel Sanz Briz a budapesti spanyol nagykövetségen dolgozott 1944 tavaszán, azokban a vészterhes hónapokban, amikor Magyarország német megszállása után megkezdték a zsidók gettókba zárását és deportálását. Csupán 34 éves volt ekkor, de engedelmeskedett a lelkiismerete parancsának – mondta dr. Kiss László polgármester ünnepi beszédében. – És nem a könnyebb utat választotta. Védett házakat alapított, útleveleket állított ki, élelmiszert szerzett… Több mint 5200 ember köszönhette az életét a csak budapesti angyalként emlegetett spanyol ügyvivőnek.”

Így senor Ángel Sanz Briz méltán kapta meg a Jad Vasem Intézet „Világ Igaza” elismerését, amelyet azoknak a nem zsidó embereknek ítélnek oda, akik a holokauszt idején zsidókat mentettek meg a pusztulástól a saját életük kockáztatásával.

„És nekünk is, ma is és itt is követendő példát állított ezzel honfitársam, nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy én még ismerhettem őt – kezdte köszöntőjét Anunciada Fernández de Córdova magyarországi spanyol nagykövet asszony. – 2018 óta az Ángel Sanz Briz-emléknapot egy juharfa ültetésével ünnepeljük itt, Óbudán, a róla elnevezett út mentén álló emlékműnél. Szeretnénk, hogy az évről évre gyarapodó juharliget a béke és az emlékezés jelképévé váljon.”

Ezúttal a nagykövet asszonyhoz és dr. Kiss Lászlóhoz a budapesti Károlyi Mihály Magyar-Spanyol Tannyelvű Gimnázium egy osztálya is csatlakozott a tisztelet fájának elültetéséhez. Mert ahogyan a követség képviselői, úgy az önkormányzat tagjai is  fontosnak tartják, hogy a budapesti angyal üzenetét a következő nemzedékek is ismerjék és kövessék. Az üzenetet: gyűlölet helyett emberiesség!

Szintén ezt a célt szolgálja, hogy az Egy angyal Budapesten című, a spanyol embermentő életét és humanitárius munkásságát felidéző kiadványt – amely a nagykövetség és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közreműködésével készült – a harmadik kerület minden XI. évfolyamos diákja kézhez kapja. És online formában is elérhető az érdeklődők számára.

         

Libreto Sanz Briz – 2020 by Óbuda Sajtó on Scribd

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság