Tavaly ősszel felkértem Tandori Dezsőt, hogy adjon az Óbudai Anziksz számára novellát, amit úgy utasított el, hogy „nem írok rossz novellát, mert nem írok novellát már”. Viszont megemlítette a születésnapjára készülő kötetét, mely kapcsán sokat beszéltünk telefonon, mindig ő hívott, én nem tudtam a telefonszámát. A beszélgetések során diktálta le lapunknak szánt verseit és gondolatait, illetve postán küldte az Anziksznak szánt rajzokat és szövegeket. Ezek egy része jelent meg a lapban a Nincs beszédülés című 80. születésnapjára megjelent kötetét ajánló cikkhez kapcsolódva. Az elkészült Óbudai Anzikszot még kézbe vehette, örült neki, azt mondta, olyan, mintha a könyve kiegészítése lenne. Ez február 4-én történt, akkor beszéltünk utoljára.
Születésnapja után két nappal hívott és diktálta le: „Az utolsó számjegy után: nyolcvanel éves vagyok.” Visszakérdeztem és pontosított: „nem nyolcvanegy, nyolcvanel – egybeírva – éves vagyok. Vagyis nem leszek már nyolcvanegy? érted!”, és nevetett. Ez csak a játék, mondtam, megint nevetett, és elköszönt.
A. Horváth András
Tandori Dezső utolsó verseit az Óbudai Anziksz 2018/2019. téli lapszámában olvashatják, emellett a honlapon megjelent A. Horváth András írása is, amelyben egy korábbi beszélgetésükre emlékezve búcsúzik az írótól.
