Sorra érkeznek az adományok az önkormányzat által indított adománygyűjtésre.
Az Óbudai Rehabilitációs és Foglalkoztatási Központ ma délelőtt több doboznyi ajándékkal érkezett az Esernyős Kávézóban lévő gyűjtőhelyre. A tartós élelmiszerek mellett az ellátottak által készített tárgyakból is többet felajánlottak.
Janurikné Csonka Erika intézményvezető elmondta, szeretnének a rászoruló családok otthonának szépítéséhez is hozzájárulni a kézzel készített, egyedi termékekkel. Emellett a kisgyermekek takarékoskodási szokásait is fejleszteni szeretnék a szintén kézzel készített malacpersely felajánlásával.
Az adományozásban az intézménnyel együttműködő Tájoló Szociális Egyesület is részt vett.
Köszönjük, ha Önök is csatlakoznak hozzánk!
Az adományokat péntekig, december 18-ig hétköznaponként 8 és 18 óra között várjuk a Fő tér 2. szám alatt az Esernyős Kávézóban.
Kérjük, a vonatkozó központi és az intézmény saját járványügyi előírásainak megfelelően a kávézó helyiségében csak a felajánlás leadásának ideje alatt tartózkodjanak. Maszk viselése kötelező. Önkormányzatunk vállalja, hogy az összegyűlt adományokat naponta fertőtleníti egy ózongenerátorral, ami kíméletes, de hatékony felületsterilizálást tesz lehetővé.