Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény és a kerületi Védőnői Szolgálat is részt vett a Jerusalema tánckihívásban

Hírek
Közzétéve:

A tánckihívás 2019-ben indult Angolából, ahol egy helyi, fiatalokból álló tánccsoport egy születésnapi bulin a Jerusalema című dalra adott elő egy koreográfiát. A videót pár nap alatt több millióan látták.

Ezután nem volt megállás: családok, tánccsoportok, iskolai és munkahelyi közösségek fogadták el a kihívást és táncoltak együtt a Jerusalema zenéjére.

A koronavírus-járvány alatti lezárások idején lett igazán felkapott a Jerusalema tánckihívás a vállalatok, munkahelyek körében a világ minden részén. A svájci és az ír rendőrségtől kezdve a KLM-en, az Austian Airlineson és az ALDI-n át egészen Lichtensteini Postáig a világ számos cége részt vett a kihívásban.

Valamennyiük elsődleges célja az volt, hogy a táncon keresztül kicsit közelebb hozza az emberekhez a kívülről néha talán kicsit merevnek tűnő vállalati struktúrákat, illetve vidámságot csaljon az arcokra a járványhelyzet nehéz időszakában.

Hazánkban a járvány harmadik hullámának csúcsán, idén húsvétkor táncolt a Bethesda Gyermekkórház személyzete, a Büntetés-végrehajtás és a Budapesti Rendőrfőkapitányság, de a debreceni Volánbusz munkatársai, a dm Magyarország, a MÁV és a Pilisborosjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a légimentők is elfogadták a kihívást.

Az elmúlt időszakban pedig Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat két intézménye is úgy döntött, részt vesz a táncban.

Nyár elején az Óbuda-Békásmegyer Védőnői Szolgálat munkatársai az Ányos utcai Gyermekorvosi Rendelő orvosaival és asszisztenseivel együtt táncoltak, így  köszönték meg a kerületi családok járványhelyzetben tanúsított együttműködését. A videó végén a következő pozitív üzenet olvasható: „Együtt erősek maradtunk! Továbbra is vigyázunk Rátok, Gyermekeitekre, Családotokra!”

 

Az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény klubtagjai és munkatársai is közösen, jó hangulatban vettek részt az örömtáncban. A táncot Zsarnai Erika munkatársuk tanította be valamennyi klubban.

 

Köszönjük valamennyi résztvevőnek az élményt!

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság