„Az ökomesehősökkel a gyerekek könnyen tudnak azonosulni” – Interjú Szűcs Krisztinával, a Bábozd Zöldre Egyesület elnökével

Hírek
Közzétéve:

A harmadik kerületi parkerdőben az élményközpontú, ugyanakkor környezeti nevelést szolgáló meseösvényprogram a Bábozd Zöldre Egyesület és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat közös munkájának eredménye. A résztvevők állomásról állomásra haladva játékos feladatok segítségével találkozhatnak a legfontosabb zöldgondolatokkal, és ismerkedhetnek meg a környezettudatosság, a természetvédelem, a felelősségvállalás alapjaival.

 

Mi ösztönöz egy tudományos felkészültségű környezetmérnököt, hogy a nagyvállalatok világát elhagyva egy civil szervezet munkájába kapcsolódjon be?

Röviden: az anyaság. Kicsit bővebben: korábban gazdasági és technológiai ismereteimet felhasználva globális cégeknél szereztem környezetvédelmi tapasztalatokat megszületetett az első kisfiam, és megváltozott a gondolkodásom. Azóta úgy látom, hogy a gyerekek szemléletének formálása állíthatja helyre ember és környezet napjainkra sérülékennyé vált viszonyát. Ennek már tizenhárom éve. Azóta fordultam a gyerekek felé, és igyekszem közvetíteni nekik a környezettudatosság üzeneteit, persze játékos formában. A jövőben ők fognak válaszolni az ezzel kapcsolatos kérdésekre és kihívásokra. Tíz éve alakult meg hasonló küldetéssel – akkor még Európalánta néven – az egyesületünk. A Bábozd Zöldre Egyesület ebben a tíz évben kreatív közösség lett, sokfélék vagyunk, sokféle területről érkeztünk, így sokféle kompetenciával is bírunk, és ami a közös bennünk: a környezeti nevelés szívügyünk, hiszen többségünk munka mellett vállal itt feladatokat.

A környezetvédelem szakmai nyelvezete egy felnőtt számára is nehézkes, és sokszor úgy tűnik: a mindennapi életben ezek mentén az elvek mentén élni sok akadályba ütközik. A gyerekekre ez különösen igaz lehet…

Természeten mindezt közel kell vinni a gyerekek világához, a mese és a játék nyelvére kell lefordítanunk. Mimó és Csipek éppen ebben van a segítségünkre: a két ökomesehőssel a gyerekek könnyen tudnak azonosulni. Mindenre kíváncsiak, mindig kérdeznek, akárcsak egy gyerek. A mi meseuniverzumunkban a kalandok a környezetünk sorsával kapcsolatosak. Mimónak és Csipeknek pedig vannak barátai, akik a Föld védelmének egy-egy nagy területét képviselik, így például Berka, a bagoly a levegőszennyezés veszélyeire hívja fel a figyelmet, míg Kupacs, a süni a szelektív hulladékgyűjtés, illetve a hulladékmegelőzés fontosságát segít megérteni. Az elmúlt tíz évben az égető környezeti problémák közül egyet sem sikerült megoldania az emberiségnek, így mesehőseinek folyamatosan tudunk munkát adni…

Négygyermekes édesanyaként nyilván gyakorlati tapasztalata is van arról, amiről esetleg másoknak csak elméleti tudása: hogyan is lehetséges ez a tolmácsolás a gyerekek nyelvére, hogy az érdeklődésüket felkeltsük, és fenn is tartsuk.

A gyermeki világban a rossz és a jó egyértelműen elkülönül, így a helytelen és a helyes viselkedés is. Konkrétan: mi árt a környezetünknek, és mi szolgál. Utóbbit úgy szoktuk megfogalmazni, hogy mitől lesz boldog a bolygónk. És ebbe nem csupán a természeti, hanem a városi környezet óvását is beleértjük – külön mesekönyvet is szenteltünk ennek a témának. Ahol nemcsak olyan, klasszikusan környezettudatos dolgokról mesélünk, mint például a hulladékmegelőzés – mai divatos kifejezéssel élve a zero waste fontossága –, hanem olyan, kifejezetten városi kérdésekről is, mint például a műemlékvédelem. Utóbbi tárgykört nálunk Pemzli, a patkány képviseli. Fontosnak tartjuk, hogy szerethető szereppel ruházzunk fel olyan állatokat is, amelyeknek a megítélése egyértelműen negatív. És mivel egyesületünk a történelmi emlékekben gazdag Óbudán működik, Pemzli különösen kedves a számunkra, hiszen bőven el tudjuk látni feladattal, témával a kerületben.

A helyi és az egyéni aktivizmusnak mekkora befolyása van a globális folyamatokra?

Vallom, hogy az egyéni és a helybeni döntéseknek meghatározóbb hatásuk van, mint a nagyvállalatoktól vagy éppen a politikai vezetőktől indulóknak. A fenntarthatóság két alapelve, hogy lokálisan cselekedjünk, és lépésről lépésre valósítsuk meg a törekvéseinket. Mi az egyesületben is ezt képviseljük, ezért szeretnénk jelen lenni minden kerületi óvodában és iskolában, és eljutni a lehető legtöbb családhoz. A gyerekek felé is ez a fő üzenetünk: bábozd zöldre a szobádat, az otthonodat, az ovidat, Békásmegyert… te tegyél érte valamit. Így, lépésről lépésre.

Beszélgetésünkön itt ül velünk egy harmadik szereplő is, egy kedves, piros bábfigura.

Ő az „energikus ezermester”, Cserke, a róka. Mesealakjaink megelevenedtek, mi pedig bábszínházat álmodtunk a történeteikre. Kiderült, meséink valódi színházban is megállják a helyüket: több helyre meghívták az előadásainkat, amihez nemcsak a bábok, hanem a teljes díszlet is természetes alapanyagokból készült. A környezetvédelmi problémákra szerettük volna érzékenyíteni a gyerekeket, akárcsak a bábos ökomesekuckó-foglalkozásainkon, ahol mindig egy-egy konkrét témára koncentrálunk. A kuckóban dolgozzuk fel például azt a mesénket, amelyben két főhősünk, Mimó és Csipek születésnapja veszélybe kerül, mivel nincsen áram. A bulit éppen Cserke róka segítségével sikerül megmenteni, hiszen ő felel a megújuló energiaforrásokért – természetesen a foglalkozáson a gyerekek aktív közreműködése is nélkülözhetetlen a sikerhez.

Az ilyen érzékenyítő foglalkozások ellenére is mindig kiderül, hogy a városi gyerekeknek egy kicsit nehezebb a környezeti nevelés közvetlenül természettel foglalkozó témáihoz közel kerülni. Van-e eszközük ezt az utat megkönnyíteni?

A természetvédelemnél, ahogy a többi problémakörnél, a gyerekek szempontjaival kell azonosulnunk, gyereknyelven kell kommunikálnunk, és kreatívan feldolgoznunk a témát. Így meseösvényeinken igyekszünk a tudatos természetjárás alapjait és a zöldgondolatokat kapcsolódó mesékkel, különböző interaktív játékokkal sajáttá, befogadhatóvá tenni a gyerekek számára. Ezzel az élményalapú tanulással szeretnénk a helyi értékekre felhívni a figyelmüket. Minden ezt a célt szolgálja, a meseösvény állomásain megoldandó rejtvények éppúgy, mint a kincs, azaz maga a természeti kincs, amelyre a túra végén rábukkanhatnak a gyerekek. Idén a hat fővárosi meseösvényünk után most elkészült a hetedik is, itt, a harmadik kerületi Kiscelli parkerdőben.

Október nyolcadikán, éppen az újság megjelenésének napján lesz a meseösvény átadó ünnepsége. Miért kapta a Határtalan sokszínűség címet a túra?

A határok ezen az ösvényeken nem elválasztanak, hanem összekötnek elemeket. Például az erdő és mező határát, ahol együtt fedezzük fel annak határtalan sokszínűségét. Hiszen az ilyen területek biológiailag mindig gazdagabbak, mint a homogének, ezért is érdemlik meg, hogy kiemelten védjük őket. A régi és az új határát is megtapasztaljuk, hiszen a Kiscelli-kastély gyönyörű, régi épületétől indulunk, hogy az új ösvény állomásait végigjárjuk. Nagyon szeretem a meseösvény-vezetéseken az élő és a holt környezet határát is megmutatni, ami a természetben valójában egy körforgás. Hiszen például egy halott fa új élet bölcsője lehet, míg a modern gazdasági termelésben ez az út mindig egyirányú: a termeléstől a kukáig vezet, nincs lehetőség visszafordulni. Amikor a város és az erdő határára érkezünk, természetes és mesterséges találkozásának vagyunk tanúi, ilyenkor pedig mindig ennek a két világnak a harmonikus együttélésére fókuszálunk, hogy a Kiscelli parkerdő határtalan sokszínűségét meg tudjuk óvni. A meseösvény egyénileg is látogatható, hogy mindenki, minden család a saját ritmusában, a saját elköteleződésének a szintjén gyűjthessen itt élményeket, és szabadon térhessen vissza.

(Az állomások az Európai Unió Kohéziós Alapjának támogatásával, a KEHOP-1.2.1-18-2018-00026 Nézzünk szembe a klímaváltozással! – Lakossági szemléletformálás Óbuda-Békásmegyeren pályázat keretein belül valósultak meg.)

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság