Az óvónők a veszélyhelyzet idején is dolgoztak – Bérük, munkahelyük továbbra is biztonságban

Hírek
Közzétéve:

Mivel a veszélyhelyzet teljes ideje alatt óvodai ügyeletet tartottunk, az óvodapedagógusok egy része az óvodákban, az ügyeleti rend szerint beosztva dolgozott. Azok a kollégák, akik nem vettek részt az ügyeleti munkában, felkészülve az újbóli nyitásra, az óvodák felújításában tevékenykedtek, csinosították az épületeket, kerítést festettek, az udvart rendezték, vagy éppen fertőtlenítettek. Mindeközben a családokat sem hagyták magukra: online tartották a kapcsolatot a szülőkkel. És várva, hogy újrainduljon az óvodai élet, foglalkozásterveket osztottak meg egymással, eszközöket készítettek, valamint online továbbképzéseken gyarapították tudásukat.

A kerület óvónői a járványhelyzet hozta új feladatokból is kivették a részüket. Bekapcsolódtak az idősek ellátásába, maszkot varrtak és osztottak, míg az óvodapszichológusok telefonos lelki segítségnyújtást vállaltak.

Ezekben a hetekben a munkatársak szabadságát időarányosan adták ki, tudva, hogy az óvodáknak nyáron nyitva kell majd lenniük, hiszen a szülők szabadsága is elfogy, és igényelni fogják az óvodai ellátást. És így az is megoldható, hogy az óvónők a nyári hónapokban szintén tudjanak szabadságra menni, pihenni. A kerületben nem küldtünk el óvónőt állásából, nem csökkentettük a bérüket, és nem tervezzük a munkaidejük és a bérük csökkentését.

Június 2-ától a III. kerület valamennyi óvodája nyitva tart. Köszönjük minden óvodai dolgozó helytállását és együttműködését, hogy számíthattunk rájuk a veszélyhelyzet legnehezebb heteiben is!

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság