Azonnali fakivágást rendelt el a szakértő

Hírek
Közzétéve:

A Zipernowszky sétány kivitelezési munkái folyamatban vannak, mint korábban beszámoltunk róla, a térrekonstrukcióval érintett terület a Zipernovszky utca – Gyűrű és a Sarkadi Imre utca által elhatárolt – szakasza. A tér önkormányzati tulajdonban lévő közterület, amely mellett a Zipernowsky Károly Általános Iskola, a Kelta Vendéglátó Szakközépiskola és Szakiskola, a Gyermeksziget Montessori Óvoda, valamint a Derűs Alkony Gondozóház intézmények találhatók.

A munkálatok a tereprendezés szakaszába értek, melynek során előre nem látható módon kiderült, hogy a meglévő fasor állapota életveszélyes. A fák csak felszínes gyökérzettel rendelkeznek, semmi sem biztosítja állékonyságukat.

A kivitelező kezdeményezésére tervezői- szakértői bejárást tartottak a mai napon. A helyszíni vizsgálatok alapján, illetve a meteorológiai előrejelzésekben kiadott vörös riasztásra tekintettel- a szakértő elrendelte a veszélyes fák azonnali kivágását.  Ez hozzávetőlegesen 20 db fa kivágását jelenti.

A képen is jól látható, hogy valójában kb. 0,5 m-es gyökérzónája van a fának, egyéb semmi.
A képen is jól látható, hogy valójában kb. 0,5 m-es gyökérzónája van a fának egyéb semmi.

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság