Bemutattuk kerületünk első civil szolgáltatási portfolióját

Aktuális Zöld iroda
Közzétéve:

Tizenhárom társadalmi, környezetvédelmi célokat megvalósító szolgáltatást tartalmaz Óbuda-Békásmegyer első civil portfóliója, amelyben kerületi civil szervezetek vállalatoknak kínált együttműködési javaslatai kerülnek bemutatásra. A portfólió az első Óbudai Civil Üzleti Iskola lezárásaként jött létre, célja pedig, hogy elősegítse az önkormányzat, a vállalati és a civil szféra hármas összefogását a fenntarthatóság eléréséhez.

Lezárult az első civil szervezeteknek szóló üzleti képzés Óbudán, amely Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kezdeményezésére jött létre, és amelyen 22 szervezet kapott gyakorlati tudást a vállalatokkal, intézményekkel való partnerségek kialakításáról. A képzésükben részt vállalt 15 kerületben működő nagyvállalat, akik saját tudásukat, jó gyakorlataikat osztották meg a civil szervezetekkel, illetve az egyes képzési napok helyszíneit is biztosították.

„Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat célja egy jövőálló gondolkodásmód és szemlélet kialakítása nemcsak az önkormányzatban és kapcsolódó intézményrendszereiben, de a kerületben működő for-profit és nonprofit szervezetekben körében is” – mutatta be a programot Burján Ferenc, környezet- és klímavédelemért felelős alpolgármester. „A Civil Üzleti Iskolával a helyi szervezetek olyan muníciót kaptak, amellyel új lehetőségek nyílnak számukra az üzleti szolgáltatás piacán, ezzel új bevételekhez, új erőforrásokhoz juthatnak.”

A kerület érdekeit szolgáló ügyek felkarolása

A képzésben részt vevő civil szervezetek azt vállalták, hogy kidolgoznak egy olyan szolgáltatást, amely vagy a kerület fenntarthatóságát segítő feladatok megoldásában, vagy a vállalatok környezeti, társadalmi fenntarthatóságát célzó folyamataiban nyújt segítséget. Ezt a 13 programot mutatja be az Óbudai Civil Szolgáltatási Portfólió. (A színvonalas kiadvány a lap alján letölhető.)

„Óbuda környezeti és társadalmi fenntarthatósági problémáira jó rálátással vannak a helyi civil szervezetek, ugyanakkor kevés eszközük és erőforrásuk van a megoldásukra” – mondta el Baráth Andrea, Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat Fenntarthatósági, Ifjúsági, Civil és Nemzetiségi Osztályának osztályvezetője. „Arra kerestük a választ, hogyan tudjuk képessé tenni őket arra, hogy a kerület érdekeit szolgáló környezeti és társadalmi fejlesztéseket hozzanak létre. Ehhez kértük a helyi nagyvállalatok segítségét, akik örömmel csatlakoztak az Üzleti Iskolánkhoz. Ez az egyedülálló programsorozat megerősítette a helyi vállalatok és civil szervezetek közötti partnerségeket, amelyet a kerület lakói is kiaknázhatnak.”

Már megvalósult társadalmi, környezeti fejlesztések

A kerületiek számára is előnnyel járó már megvalósult együttműködésekről számoltak be a program szervezői is. A képzés során létrejött egyik partnerségben az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. munkatársai a Maradjanak a FÁK a Rómain Egyesülettel önkéntes munkában tisztították meg a Duna óbudai partszakaszát. „Inspiráló egy ilyen kezdeményezéshez csatlakozni, ahol önkormányzat, vállalati szféra és civilek dolgoznak együtt a közös fejlődésért” – mondta Szabó Beatrix, az ALTEO Csoport Fenntarthatósági és EBK igazgatója. „Külön öröm volt, hogy az ALTEO központjának otthont adó kerületben mutathatjuk meg azt, mit jelent felelős vállalatként egy fenntarthatóbb jövőért dolgozni.”

Az Óbudai Szolgáltatási Portfólióban részt vevő civil szervezetek: Aquincum Baráti Kör, Bábozd Zöldre Környezeti Nevelési Egyesület, Békásmegyeri Vándor Kerékpáros Klub, Budapesti Hidroterápiás Rehabilitációs Gimnasztika Alapítvány, Flexit Szabadidősport Egyesület, Gólyahír Alapítvány az Örökbefogadó családokért, Jóbuda Harmadik Kerületi Közösségi Alapítvány, Kaszások Óbudai Ifjúsági Klub Egyesület, Maradjanak a FÁK a Rómain, Mazsola Kuckó Alapítvány, Óbuda-Hegyvidékiek Egyesülete, Óbudai Kutyás Egyesület, Óbudai Otthon Segítünk Alapítvány.

A sikerrel megvalósított programsorozat további céges partnerei: a BioTechUSA, a Canon Hungaria, a dm Kft., az Erste Bank Hungary Zrt., a Graphisoft Park, a Hilti Hungária Kft., a Market Zrt., a Microsoft Magyarország, a Praktiker, a PwC Magyarország, az UniCredit Bank és a Számlázz.hu.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság