Ma napszálltakor kezdődik a hanuka, a legismertebb téli zsidó ünnep, mely nyolc napon át tart.
A világ zsidó közössége az időszámításunk előtt 165-ben történteket idézi fel ekkor. Arra a győzelemre emlékeznek, melyet a maroknyi makkabeusok arattak a hatalmas túlerőben lévő szíriai görög hadserege felett. Ez az idegen, elnyomó hatalom saját hitétől, vallásos fogadalmaik betartástól kívánta megfosztani az akkori Júdea népét.
E hihetetlennek tűnő győzelem után a vallásos zsidók megtisztították és újra felavatták szentélyüket. A hanuka, mely héberül annyit tesz felszentelés, ennek állít emléket, és ezt ünneplik meg minden esztendőben.
És ez az időszámításunk előtti második századi történet tartogat számunkra még egy csodát.
A hívek elővették a menórát, amely akkoriban még nem gyertyatartó volt, hanem olajlámpás, és amely a mai napig isten és a zsidó nép élő kapcsolatának a jelképe. Hagyományaikhoz híven különleges olajjal szerették volna feltölteni, hogy az beragyogja a közelgő, nyolc napos ünnepet.
Ám a szükséges nyolc kancsónyi olaj helyett csupán egyetlen állt rendelkezésükre, amely egyetlen napra lett volna elegendő. Hát, ezt gyújtották meg. És az egy kancsónyi olaj az ünnep nyolc napján át égett, nem fogyott el.
Hanukakor, a fény ünnepén ennek is emléket állítunk. Állítunk valamennyien. Mert a hanukai mécsesek apró lángjai mindannyiunk számára hordoznak üzenetet. A csodáét. A bölcsek tanácsa volt ez már a kezdetekkor, hogy a csodát hirdessék az ünnepi fények valamennyi ember számára. Hogy osszák meg híveik másokkal is ezt a reményt.
A csoda üzenetét jelképezik az ablakokban égő hanukai gyertyák lángjai, és amikor a körülmények engedik az utcákon ragyogó fényei.
Higgyünk a csodákban. Abban, hogy egy maroknyi elhívott ember is legyőzheti a túlerőben lévő elnyomókat. És abban, hogy a szűkölködésben is találhatunk kiutat.
És életünk apró csodáit is ünnepeljük hanukakor. De a legnagyobb csodáéit is, a szeretetét, mert mécsesek lángjai valamennyiünk szívét beragyogják, most az évnek abban az időszakában, amikor a leghosszabbak az éjszakáink, amikor nappalainkat oly hamar foglyul ejti a sötétség. Fogadjuk hát nyitott lélekkel ezt az üzenetet, és ünnepeljük ezt. A szeretet üzenetét.
Boldog hanukát kívánunk!
Hanuka idején az egész országban rendezvények is kísérik az ünnepet, melybe az Óbudai Zsinagóga is bekapcsolódik.