Bolgárkertészek emléke előtt tisztelegtünk – Bolgár ivókút avatása Békásmegyeren

Hírek
Közzétéve:

A tiszteletadás szándékával gyűltünk össze szombaton a Békásmegyeri piac közösségi terében. Tiszteletadás a bolgár kultúra előtt, amelyet nemrégiben ünnepeltünk, Szent Cirill és Szent Metód, a szláv írásbeliség megalkotóinak napján. Bolgár ivókút avatásával hajtottunk fejet azoknak a bolgárkertészeknek az emléke előtt, akik a huszadik század elején itt dolgoztak.

„Nemcsak a szomjunkat oltjuk, hanem fejet is hajtunk”

„A magyarországi bolgár közösség őrzi és ápolja hagyományait, emlékezik gyökereire, nagyon jóleső érzés ezt látni, megtapasztalni – mondta Christo Polendakov, a Bolgár Köztársaság budapesti nagykövete ünnepi beszédében. – Mi, bolgárok úgy tartjuk, amikor lehajolunk a kúthoz, hogy vizet igyunk, nemcsak a szomjunkat oltjuk, hanem fejet is hajtunk, képletesen is. Itt, ennél az ivókútnál a bolgárkertészek emléke előtt tiszteleghetünk.”

Dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere köszöntőjében kiemelte: „Büszke vagyok arra, hogy részese lehettem ennek a kezdeményezésnek, amely szép hagyományt ápol. Hiszen a víz az élet, ezért is döntöttünk úgy, hogy közösségi térben helyezzük el a kerület bolgár ivókútját, állítunk emléket a bolgárkertészeknek. Ahol most állunk, ott szintén bolgárkertészetek működtek a múlt század elején, de azt is tudjuk, nem csupán a békásmegyeri, hanem az egész magyarországi agrárkultúrát meghatározta a bolgárkertészek tudása, ami ma is velünk van.”

Karailiev Iván, Budapest III. Kerület Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke üdvözlő beszédében a hazánkban élő bolgárság történetét idézte fel: „A történelmi Magyarországra érkező bolgárok gyorsan meghódították a Monarchia piacait, és elterjesztették korszerű mezőgazdasági kultúrájukat. Ennek köszönhetjük többek között azt, hogy míg korábban a zöldségféléket csak tehetősek házaiban tálaltak, az öntözéses gazdálkodásuk nyomán mindenki asztalára kerülhetett azokból. Így különös öröm, hogy a kerületben méltó helyre került az ivókút, hirdetve elődeink munkásságát, szakértelmét és követve tradícióinkat.”

„Unokáinkat is emlékeztetni fogja”

Az ünnepségen felszólalókhoz csatlakozott dr. Muszev Dancso, a Bolgár Országos Önkormányzat elnöke és Varga Szimeon, bolgár nemzetiségi szószóló, hogy együtt leplezzék le kerületünk bolgár ivókútját, mely Kozsuharov Ognján magyarországi bolgár szobrászművész alkotása.

Kozsuharov Ognján 1974 óta él hazánkban, itt végezte el a képzőművészeti egyetemet, amelynek később tanára is lett, és, mint vallja, szerelmes Budapestbe, „nincs még egy ilyen főváros a világon”. Így nem csoda, hogy a sokoldalú művész számos magyar műemlék épület rekonstruált felújításában és szobrászati restaurálásában is részt vett.

A kerületi, újonnan avatott bolgár ivókutunkat Atanaszij archimandrita, a Magyarországi Bolgár Ortodox Egyház elöljárója és Popgancsev Jancsev Tancso főtisztelendő atya, szintén a bolgár egyház képviseletében, szentelték fel. Tancso atya a szertartás után így fogalmazott: „Nagyon örülök ennek a kútnak, amely unokáinkat is emlékeztetni fogja, s nem csupán őseinkre, hanem ránk is, akik tiszteletünk jeléül állítottuk.”

A Békásmegyeri piac közösségi terében álló ivókút annak is szép jelképe, hogy óbudai bolgár honfitársaink ma is egész kerületünk kultúráját gazdagítják. Vallják, egy-egy nemzetiséghez való tartózás érzése nem csupán a nyelvben, a szavakban lakik, ott lüktet az a lépésekben, a dalokban, a ritmusokban. Így köszönjük, hogy a Roszica Gyermek Néptáncegyüttes elhozta nekünk az ünnepségre bolgár folklórműsorát.

(Christo Polendakovval, a Bolgár Köztársaság magyarországi nagykövetével készült interjúnkat hamarosan közölni fogunk.)

 

A frissen avatott és felszentelt bolgár ivókút a Békásmegyeri piac közösségi terében

 

Christo Polendakov, a Bolgár Köztársaság budapesti nagykövete is köszöntötte az ünneplőket

 

„A víz élet”, mondta dr. Kiss László polgármester ünnepi beszédében

 

„Méltó helyre került az ivókút”, fogalmazott Karailiev Iván, a kerületi Bolgár Nemzetiségi Önkormányzat elnöke

 

A bolgár ivókút leleplezése és átadása a kerületi közösségnek

 

Kozsuharov Ognján magyarországi bolgár szobrászművész az ivókút alkotója

 

Atanaszij archimandrita és Popgancsev Jancsev Tancso főtisztelendő atya szentelték fel a kutat

 

A Roszica Gyermek Néptáncegyüttes őrzi a bolgár népművészet kincseit

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság