„Az ő gyógyulásukban is szerepe van annak, hogy szeretem őket. Azokkal, akik hozzám járnak, vannak, akik 20-30 éve a betegeim, kialakult egy kölcsönös szeretet közöttünk. Ez megváltoztatja a gyógyítás hatékonyságát. Sokkal jobb és könnyebb így meggyógyítani embereket, mintha tartanék egy három lépés távolságot. És az én saját példámmal, hogy súlyos betegségekből felépültem, válságokat átvészeltem, nekik is biztatást és erőt adtam: ha nekem sikerült, akkor nekik is sikerülni fog” – így vallott dr. Pintér László a betegeihez fűződő kapcsolatáról, a szeretet és a bizalom gyógyító erejéről.
Pintér doktor több évtizeden át dolgozott a harmadik kerületi Pethe Ferenc téri rendelőben felnőtt háziorvosként. Érdekes pálya az övé, hiszen ifjú éveiben képzőművésznek készült, mégis orvos lett belőle.
Orvosként kiváló szaktudással szolgálta az óbudaiak egészségét, két szakvizsgája mellett is folyamatosan képezte magát. S ahogyan ő maga is megfogalmazta, kölcsönös szeretet alakult ki közte és a páciensei között.
Két évtizednyi csend után valahogyan visszatalált a festészethez is, ismét ecsetet vett a kezébe. Tájképeket, csendéleteket, aktokat festett, műveiből – amelyeket kiállításon is megcsodálhattunk – harmónia, béke és a természet szeretete árad. Tehát gyakorló gyógyítóként és művészként ugyanaz volt a hitvallása.
És nem túlzunk, amikor azt mondjuk, Pintér doktor igazi reneszánsz ember volt. Hivatása a természettudományokhoz fűzte, festményeket alkotott, mindemellett értően fordult az irodalom felé is, verseket írt, húsz kivételével az összes Shakespeare-szonettet lefordította, és tervezte a folytatást…
„Mert most olyan világ következik, amikor nem lesz Shakespeare, és nem lesz festészet, csak a digitális világ. De ebbe az emberiség előbb-utóbb belefárad, és keresni kezdik a színeket, a szonetteket, rájönnek, hogy milyen szépek és újra felfedezik őket” – ezt hagyta ránk örökül szeretett háziorvosunk. Szívleljük meg bölcs szavait.
Nagyon fog hiányozni.
Osztozunk családja fájdalmában. Nyugodjék békében!
