Budapest Főváros Önkormányzata gyorstesztekkel segíti a kerületek koronavírus elleni védekezését

Hírek
Közzétéve:

A főváros összesen 100 ezer antigén gyorstesztet szerzett be a járvány elleni védekezés egyik fontos elemeként, a  főváros tesztkapacitásának növelése érdekében. Az antigén gyorstesztről tudni kell, hogy hatékonysága közel megegyező a PCR tesztekével, ám ára miatt tömegesen elérhető, a tesztelés eredménye pedig közel fél óra alatt megismerhető. A nagy számú és gyors tesztelés fontossága nem kérdéses például azok között akik fokozottan ki vannak téve a fertőzésveszélynek, mint például a szociális intézmények dolgozói.

A főváros a rendelkezésére álló kontingens felét – 50 ezer gyorstesztet – lakosságszám arányában osztja szét a 23 kerületi önkormányzatnak, a másik felét saját szociális intézményei, illetve a kritikus infrastruktúrát biztosító fővárosi vállalatok kapják.

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat a 3. kerületnek juttatott 3.750 gyorstesztet tesztkapacitása bővítésére használja majd fel, így a jelenleginél szélesebb körben lesz lehetőség a fertőzésveszélynek fokozottan kitett intézmények dolgozóinak tesztelésére.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság