Civil szervezetek jelentkezését várják a Fővárosi Idősügyi Tanácsba

Hírek
Közzétéve:

Az Idősügyi Tanács figyelemmel kíséri majd Budapest idősügyi helyzetét, a fővárosi nyugdíjasok életkörülményeit és lehetőségeit, valamint a járvány miatt egyébként is nehézségekkel küzdő és a figyelem középpontjába került idősotthonok helyzetét, viszonyait.

A testület továbbá megvitatja a Fővárosi Önkormányzat idősügyi stratégiáját és a társadalompolitikával, az idősek életminőségével összefüggő alapvető kérdéseket.

A tanács feladatai között lesz az időseket képviselő szervezetek és a Fővárosi Önkormányzat közötti egyeztetés is, valamint a Budapest hatáskörét érintő ügyekben a kialakuló konfliktusok megelőzése, rendezése, a javaslatok és döntési alternatívák vizsgálata. Az üléseket a főpolgármester vagy az általa megbízott főpolgármester-helyettes hívhatja össze.

A Fővárosi Idősügyi Tanács tagja lehet minden olyan civil szervezet, amely

  • az időseket képviseli,
  • legkevesebb a kerületi önkormányzatok ötödében működik,
  • igazolt tagsággal rendelkezik,
  • a tagsága legalább negyedévente találkozik a szervezet vezetőivel.

A tanácsba való jelentkezéshez a budapest.hu oldalon található adatlap: http://budapest.hu/Documents/Adatlap_FIT.pdf

és nyilatkozat http://budapest.hu/Documents/Nyilatkozat_FIT.pdf kitöltése

továbbá a fopolgarmester@budapest.hu címre való elküldése szükséges.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság