Civil szervezetekkel működik együtt az önkormányzat

Hírek
Közzétéve:

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesület a téli krízisidőszakban évről évre megszervezi a kerületben lakcímmel rendelkező és életvitelszerűen itt tartózkodó rászoruló, fedél nélkül élők élelmezését. Óbudán 40 hajléktalan számára biztosítanak szendvicset vagy konzervet, készételt, forró teát. Ezeknek az embereknek 168 napon át tartó ellátásához ad forrást az önkormányzat a szeretetszolgálaton keresztül.

A Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvánnyal 2005 óta szorosan együttműködik az önkormányzat. A megállapodás meghosszabbításáról döntöttek a képviselők novemberi ülésükön a szenvedélybetegek közösségi ellátásának biztosítása érdekében. Tekintettel az elmúlt évek eredményes munkájára, az ellátott feladatok fontosságára, illetve arra, hogy a városrészben a kábítószer problémákkal küzdő szenvedélybetegek közösségi ellátása jelenleg más módon nem biztosított, a módosított megállapodást december 31-ig hosszabbították meg.

A Mi Világunk Alapítvány 2011-ben kezdte meg működését azzal a céllal, hogy az autizmussal élő gyermekek ellátásában közreműködjön, családjaikat segítse. Fontos számukra, hogy a hozzájuk fordulók szakszerű tanácsokat kaphassanak a harmonikus életvezetés kialakításához. Ennek érdekében rendszeresen szülői értekezleteket, szülőklubot és képzéseket szerveznek. Az alapítvány tevékenysége kiemelten fontos a III. kerületi, autizmussal élő gyermekek és családjaik ellátásában. Mivel korábbi irodájuk bérleti szerződése hamarosan lejár, egy új együttműködési megállapodás támogatása mellett, a szervezetnek pályázaton kívül adja bérbe az önkormányzat a Zápor utca 59. szám alatti, 49 négyzetméter alapterületű irodát.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság