A Főpolgármesteri Hivatal közleménye szerint a Fővárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának közterület-felügyelői a sziget egész területén ellenőrzik a behajtási engedélyeket és a kocsival várakozók jogosultságát. Az első három nap alatt csak figyelmeztetik a betartandó szabályokra az autósokat, csütörtöktől viszont már a jogszabályban foglalt szankciókat is alkalmazhatják, vagyis akár el is szállíttathatják a szabályszegő autósok járművét.
Egy közgyűlési rendelet szerint a Margitsziget kiemelten védett övezet, amely elsősorban a pihenés, a kikapcsolódás helyszíne, a sziget nyugalma és értékeinek megóvása miatt az autósok csak korlátozottan használhatják a területet.
A sziget Margit hídi bejáratán csak a BKV-buszok, valamint a mentők, a tűzoltók, a rendőrség autói hajthatnak be. Az Árpád hídi behajtónál azok a járművek mehetnek be, amelyeknek van a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által kiadott behajtási hozzájárulásuk. A közlemény arra is felhívta a figyelmet, hogy a behajtási engedélyek nem jogosítják fel az érintetteket, hogy várakozzanak vagy parkoljanak is.
A mozgáskorlátozott-kártyával rendelkezőknek a behajtás és a várakozás is megengedett!
Az Árpád hídnál a BKK és a rendészeti igazgatóság információs pultot helyezett ki a szigeten.
Indulás előtt érdemes tájékozódni a BKK honlapján a védett övezetekről, amelyekre kizárólag behajtási engedéllyel lehet behajtani. Itt utcakeresővel ellátott, részletes térkép is segíti a tájékozódást.