Az eredményhirdetésen Kelemen Viktória alpolgármester köszöntötte a résztvevőket. Mint mondta: évek óta nagy siker a muskátli akció, kb. tízezer tövet biztosít Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kedvezményesen a lakosságnak évente, ez sarkallta arra, hogy elindítsa a ‘Virágos Óbuda Pályázatot’. A pályázaton két kategóriában, a legszebb virágos előkert, és a legszebb udvar, kert kategóriában lehetett indulni. Az elbírálást egy három tagú szakmai zsűri végezte, amely előzetes egyeztetést követően szeptemberben kereste fel a versenyben résztvevő helyszíneket. A zsűri a beültetett növények minőségét és esztétikai együtt hatását, a kreativitást, a kertépítő elemek használatát, a környezet gondozottságát, tisztaságág értékelte. Előnyt jelentett a bírálatnál az épület homlokzatának virágosítottsága, illetve ha a pályázaton induló terület közterületről jól látható. Ebben az évben a tapasztalat az volt, hogy a már ismert kertészeken kívül újabb pályázók is megjelentek, sőt, egyre több közösség is jelentkezett.
Szabó Magdolna főtanácsadó és a zsűri tagja idén külön üdvözölte azt is, hogy egyre több helyen látnak komposztálót, legyen szó akár magánkertről, akár előkertről, azonban utóbbinál ügyelni kell a megfelelő elhelyezésre is.
2019-ben a ‘Virágos Óbuda Pályázat’ helyezései az alábbiak szerint alakultak:
A ‘Legszebb virágos előkert’ kategóriában:
1. helyezett: Királyok útja 200-210.
2. helyezett: 23. Lakásfenntartó szövetkezet
3. helyezett: Királyok útja 192-198.
A ‘Legszebb udvar, kert’ kategóriában:
1. helyezett: Kissné Hautzinger Dóra, Szent János u. 3.
2. helyezett: Beszterce u. 19.
3. helyezett (holtverseny): Óbor u. 8.
3. helyezett (holtverseny): Testvérhegyi lejtő 30.
Az idén a zsűri három pályázatot különdíjjal ismert el.
Különdíjat kapott Kardkovács Árpád a Pusztadombi Lakópark magas színvonalú, mediterrán növénygyűjteményének létrehozásáért és gondozásáért.
Különdíjat kapott Czakóné Lőkös Gabriella Békás-Ófalu kertészeti hagyományainak megőrzéséért és ápolásáért.
Különdíjat kapott Bihariné Csikós Katalin a kaszásdűlői lakótelepen az épület homlokzatának példamutató virágosításáért.
Gratulálunk a pályázat nyerteseinek!