Nagyon hidegre fordult az idő. Előfordulhat, hogy látunk valakit, akiről úgy ítéljük meg, a kihűlés veszélye fenyegeti, és életveszélyben lehet, vagy egy utcán lévő hajléktalan ember segítséget kér tőlünk, és hirtelen nem tudjuk, hogyan is segíthetnénk. De az is lehet, hogy ismerünk valakit, akit a hajléktalanná válás veszélye fenyeget, és információra lenne szükségünk.
Minden ilyen esetben hívjuk a: +36 1 33 84 186-os számot.
Budapesten a Fővárosi Önkormányzat támogatásából működő téli krízisprogramok idén is időben el tudtak indulni, így 24 órában Diszpécser Szolgálat, Krízisautó és speciális utcai szolgálatok is segítenek az elesetteken.
A Menhely Alapítvány Diszpécser Szolgálata napi 24 órában fogadja a bejelentéseket a veszélyeztetett helyzetben lévő emberekről,
A Menhely Alapítvány arra kér mindenkit, hogy figyeljünk oda ismét jobban a környezetünkben, hajlék nélkül, nehéz körülmények között élő vagy a szomszédságban ismert magányos, emberekre. Ilyenkor ők vannak a legjobban kiszolgáltatva a zord időjárásnak.
Bővebb információ ITT.
FRISSÍTÉS:
Erdős Virág verse segít megjegyezni ezt a rendkívül fontos, életmentő telefonszámot, érdemes megtanulni.
ezt telefonálás közben kell mondani, télen
nulla hat egy harminchárom
hogy ne lepje dermedt álom
nyolcas után négyes
most még lehetséges
néha nem kell több, csak: egy
a többi magától megy
megint nyolc és újra hat
még minden jóra fordulhat