Döntöttek a helyiek – Épülhet a park

Hírek
Közzétéve:

A park melletti házak lakói személyre szóló levélben ismerhették meg a felújítás terveit, majd szavazhattak arról, hogy támogatják-e a fejlesztést.

Végül 20 %-os részvétel mellett a szavazók 80%-a mondta azt, hogy támogatja a park felújítását. A kiküldött 385 szavazólapot 34-en online, 42-en papíron töltötték ki, utóbbiakat a szomszédos piacépületben kihelyezett postaládába lehetett bedobni, illetve postán is megküldhették társaságunk számára. A szavazók közül 64-en írták azt, hogy támogatják, 15-en pedig, hogy ellenzik a megvalósítást.

A véleményt mondók egyértelmű támogatását látva az önkormányzat vezetése úgy döntött, hogy felújítja a parkot. Mivel a tervek előkészítettségi állapota csaknem 100%, a munkálatok már az ősz folyamán megindulhatnak. Amint pontosabb információ áll rendelkezésre a kivitelezés idejéről, a környékbelieket értesíteni fogjuk.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik időt szántak a tervek megismerésére és álláspontjuk kialakítására.

A Szépvölgyi úti parkfelújításról itt tudhat meg többet.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság