Dr. Kiss László béremelést kér a kormányzattól a kerületekben, nagyvárosokban is

Hírek
Közzétéve:

Dr. Kiss László nyílt levele Navracsics Tibor területfejlesztési és közigazgatási miniszternek.

 

Tisztelt Navracsics Tibor Miniszter Úr!

 

Nagy örömmel értesültem róla, hogy az állam megemeli a harmincezer fő alatti települések önkormányzati dolgozóinak juttatatását.

Mint bizonyára ön által is ismert, az önkormányzati dolgozók fizetését csak kis mértékben téríti meg az állam, nagyobb részét az önkormányzatok saját forrásaikból biztosítják. Bizonyára ön is tudja, hogy amennyiben kizárólag a harmincezer fő alatti települések kapnak ilyen támogatást, az jogellenes, mert egyebek mellett sérti az egyenlő bánásmód elvét. Szeretném nyomatékosítani, hogy a nagyobb városok és a főváros polgárai nem másodrendű állampolgárai ennek a hazának.

Tisztelt Miniszter Úr!

Miközben a szolidaritási hozzájárulás címén önök évről évre többmilliárd forintot vonnak el a III. kerülettől, ezzel az intézkedéssel azt a látszatot keltik, hogy a kisebb településeken történő – nagyon is szükséges – béremeléseket a nagyobb települések befizetéséből finanszírozzák. Ráadásul még ezt az összeget is lefölözik, mert a nagyobb városok, a főváros és a kerületek dolgozóinak ebből nem jut semmi.

Ez pofátlanság.

Tisztelt Miniszter Úr!

Kérem, dolgozzák ki és azonnali hatállyal jelentsék be a harmincezer fő feletti települések, így a főváros és kerületei dolgozóinak béremeléséhez szükséges források biztosítását. Bennünket is megillet az, ami bárki mást.

 

Dr. Kiss László
Óbuda-Békásmegyer polgármestere

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság