Óbuda-Békásmegyer polgármestere, dr. Kiss László is szeretettel köszönti az édesanyákat, a nagymamákat, a dédnagymamákat, minden nőt, aki gyermeket nevel.
“Ez már a második esztendő, amikor anyák napjára rendhagyó módon kell készülnünk. És a második, amikor az édesanyáknak az erejüket megsokszorozva kell helytállniuk. Hiszen a mindennapi élet megszervezése igen hosszú idő óta egyre több kihívást jelent mindannyiunk, az egész család számára. Ugyanakkor jól tudjuk: a nőkre, az anyákra ebben a szokatlanul nehéz időszakban több teher hárul.
Köszönjük meg nekik. Háláljuk meg az édesanyáknak ezeket a hétköznapi csodatételeket. Vigyázzunk rájuk, és álljunk mellettük. Ha idén személyesen nem is ölelhetjük át őket anyák napján, ők tudni fogják, hogy gondolunk rájuk. Ez az ő csodálatos képességeik egyike. Hogy a távolból is meghallanak minket. Minden gondolatunkat ismerik.”
Boldog anyák napját kívánunk!
Kérjük, tekintsék meg a polgármester köszöntőjét!