Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2020-óta dolgozik együtt a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány munkatársaival a harmadik kerületi gyermekvédelem megerősítésén és hatékonyabbá tételén. Partnereink augusztus végéig egészen különleges ajánlattal kedveskednek mindenkinek, aki számára fontos a legkisebbek jólléte és biztonsága.
A Hintalovon Alapítvánnyal való együttműködésünk igen sokrétű: konkrét gyermekvédelmi esetekben való közreműködéstől az országos szinten is ritkaságszámba menő, ingyenes jogsegélyen és gyermekjogi tanácsadáson át egészen a gyermekvédelmi útmutatók készítéséig terjed. Az egyik legfontosabb feladat mégis az információátadás, hiszen ahhoz, hogy – hitvallásunknak megfelelően – fel tudjunk lépni a gyermekbántalmazás minden válfaja ellen, elsősorban megfelelő ismeretanyagra és az ebből fakadó tájékozottságra van szükség. Pontosan ezért készítettük el többek között a babát váró harmadik kerületi családoknak szóló, a digitális nevelés kulcskérdéseit taglaló kisokost, ezért szerveztünk tájékoztatást az iskolai eszközhasználat szabályozásával kapcsolatban, és ezért indítottuk útjára az iskolai bántalmazás témakörét tárgyaló e-learning anyagunkat is.
És ugyanezen okból ajánljuk most a Hintalovon Akadémia regisztráció ellenében igénybe vehető képzéseit: akkreditált szakembereknek szóló anyagok, szülői felkészítések, tréningek és megannyi más gyerekjogi, gyerekvédelmi tananyag érhető el az Alapítvány honlapján 2025. augusztus 31-ig, térítés nélkül. Ahogy ők mondják: „A tudás megvéd, erősebbé és ellenállóbbá tesz minden nehéz helyzetben.” Márpedig aligha vitatható, hogy a gyermekvédelem Magyarországon elég nehéz helyzetben van. Tegyünk hát együtt azért, hogy legalább szűkebb pátriánkon belül, Óbuda-Békásmegyeren hatékonyabban tudjunk együtt kiállni a gyerekek jogaiért és biztonságáért! Jó tanulást kívánunk!
A Hintalovon Akadémia tananyagai ITT érhetők el.
Az alapítvány NEMECSEK Programja.
Együttműködésünk a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvánnyal.

