Egész októberben az időseket ünneplik

Hírek
Közzétéve:

„Szép város Kolozsvár…” – tudhatták meg a híres operett slágerből azok a kerületi nyugdíjasok is, akik részt vettek az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény (OSZSZI) ünnepi programján. „Gondoskodó város, hangulatok városa: ez Óbuda. A gondoskodás sok mindent jelent: odafigyelést, törődést, tenni akarást, szeretetet” – fogalmazott köszöntőjében Müller Istvánné intézményvezető az Idősek Világnapja alkalmából szervezett ünnepségen. A rendezvényen a kerület nyugdíjasait látták vendégül a San Marco utcai Óbudai Kulturális Központban, ahol a megjelenteket színvonalas operett műsorral és svédasztalos állófogadással várták.

Bús Balázs Óbuda-Békásmegyer polgármestere a rendezvényt megnyitó beszédében úgy fogalmazott: „Az öregség nem az évek számához kapcsolódik, hanem attól függ, hogy milyen minőségű életet élünk, vannak e megvalósítandó céljaink, érdeklődünk e még a bennünket körülvevő világ dolgai iránt és, hogy úgy általában hogyan érezzük magunkat a bőrünkben. Szeretnénk, ha az önök egészségi állapota nem jelentene akadályt abban, hogy túl a nyugdíj korhatáron is felismerjék az élet szépségét és részesei lehessenek azoknak a pillanatoknak, családi ünnepeknek és különböző közösségi eseményeknek, melyek széppé teszik a hátralévő éveiket. Ehhez azonban egyszerre van szükség az egészségtudatos életvitelre és az aktív testmozgásra. Szűrőprogramjaink, a fitnesz parkok és az önök részvételére számító különböző sport programok, mind ezt a célt szolgálják.”

A polgármesteri köszöntő után a Nívót Produkció Hungarikum a javából! című zenés műsora szolgált meglepetésül. A közismert dallamok hamar megtalálták a vendégek szívéhez vezető utat, aminek köszönhetően nagy, közös éneklésekkel záródott az emlékezetes előadás. A vendégek közül egy négyunokás nagymama az ünnepség után így nyilatkozott : „Nagyon jó érzés, hogy megbecsülnek bennünket, ennél nem is kívánhatnánk többet!”

Isten éltesse a kerület idős polgárait, várjuk szeretettel őket az idősek klubjai nyitott programjain is!

 

 

 

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság