Egy verseny, ahol mindenki nyer – Az őszi asztalitenisz-kupa döntője idősklubunkban

Hírek
Közzétéve:

„Ezen a versenyen mindenki nyer, hiszen itt mi nem egymás ellen küzdünk – mondta dr. Kiss László, Óbuda-Békásmegyer polgármestere az Őszi asztalitenisz-kupa 2021 döntőjének megnyitóján a Kiskorona Idősek Klubjában. – Ma a döntőben és a hétköznapokban egyaránt a rosszkedv, az unalom és a mozgásszegény életvitel ellen küzdünk közösen. Ahogy versenyzőinket nézzük: sikerrel.”

Hagyománya van a harmadik kerületben, hogy évről évre asztalitenisz-kupát szervezünk idősklubjaink tagjai számára. Ebben az esztendőben is lelkesedéssel és komoly felkészüléssel vett részt csaknem kilencven kerületi nyugdíjas társunk az elődöntőkben, volt, aki a továbbjutás reményében, és bőven akadtak olyanok is, akiket a mozgás és az asztalitenisz szeretete motivált.

Haskóné Alker Annamária, az Óbudai Szociális Szolgáltató Intézmény vezetője a pingpongversenyt, ahogyan minden testmozgást, kiemelkedően fontosnak tartja az idősklubok mindennapi életében: „Sportprogramjaink sora amellett, hogy lehetőséget biztosít klubtagjaink számára aktívan és közösségben eltölteni az idejüket, számos időskori betegség, valamint a mentális és a fizikai hanyatlás prevenciójának a sarokköve.”

A csütörtöki asztalitenisz-kupa döntőjének végén három kategóriában 18 díjat ítéltek oda a bírák. Volper László mesteredzőnek – egykori serdülő, ifjúsági és felnőtt asztalitenisz szövetségi kapitánynak –, Kertész Zoltánnak, aki bíróként, és Erős Tamásnak, aki versenyzőként vett részt, külön köszönetet mondott önkormányzatunk, hiszen az ő lelkiismeretes felkészítsük és áldozatos szervezőmunkájuk nélkül nem jöhetett volna létre az asztalitenisz-kupa.

Haskóné Alker Annamária és dr. Kiss László polgármester köszöntötte a kupa versenyzőit és a nézőket

Kilencven klubtagunk vett részt az elődöntőkben a mai döntő előtt

Volper László mesteredző hosszú évek óta elhivatottan készíti fel a kupára a sportos klubtagokat

A pingpongozás a testet, a lelket és a szellemet is fitten tartja

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság