Ismét ülésezett az Óbuda-Békásmegyer Kábítószerügyi Egyeztető Fórum (KEF). Az önkormányzat és a kerületi szakmai szervezetek képviselői rendszeresen egyeztetnek a kábítószer-fogyasztást megelőzni és felszámolni szándékozó lépések eddigi eredményeiről, és közösen tervezik meg a jövőbeni teendőket.
Az ülés résztvevőit önkormányzatunk nevében Burján Ferenc alpolgármester köszöntötte. Hangsúlyozta, a rendszeresen összehívott fórum célja, hogy a különböző kapcsolódó területek képviselői, szakértői összehangoltan és így hatékonyan tehessenek többek között az egyik legfontosabb feladatunk, a fiatalok drogprevenciós programjának megvalósításáért.
„… már nem akartam többé a valóságban élni.”
Szikszó Sándor rendőr alezredes, a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság vezetője elmondta, hogy ugyan a droggal kapcsolatos ügyek összetett társadalmi feladatot jelentenek, helyben is vannak kötelezettségeink, van felelősségünk. Ezt jelzi az a tapasztalat is, hogy egyre fiatalabb korosztály tagjai kerülnek kapcsolatba kábítószerekkel, így őket is meg kell szólítani, hitelesen felvilágosítani.
Az alezredes többek között beszámolt róla, hogy Ezüsthegyen – a közelmúltig a rendszeres drogfogyasztással is fertőzött területen – állandó rendőri jelenlétet biztosítanak, elszánva arra, hogy annak újbóli felbukkanását megakadályozzák. Emellett minden intézménybe eljutnak, ahova hívják őket, hogy előadással, kérdések őszinte megválaszolásával segítség a hatékony megelőzését.
Beszámolója végén bemutatott egy kisfilmet, amely fiataloknak készült, de mindannyiunk számára elgondolkodtató. A Csak még egy kör című alkotás egy középiskolás fiatal tragikus „alkohol- és drogkarrierjét” mutatja be megrendítően, egyes szám első személyben elmesélve: „… már nem akartam többé a valóságban élni.”
A szenvedélybetegek hozzátartozóit is támogatjuk
Tóth Balázs, a Katolikus Karitász Óbudai RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat vezetője mutatta be nappali ellátást nyújtó intézményük tevékenységét. Kiemelte, a komplex szolgáltatás részeként közösségi ellátásuk nemcsak a szenvedélybetegek szakszerű megsegítését szolgálja, hanem bevonja az érintettek családtagjait és a környezetükben élőket is, hogy őket is támogassa, illetve lehetőségeket ajánljon, ők hogyan támogathatják az érintetteket.
Trenkáné Csom Henrietta c. r. alezredes a BRFK III. Kerületi Rendőrkapitányság munkatársa, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó, drogprevenciós összekötő tiszt, áldozatvédelmi referens, a június 15-én a területet érintő, hatályba lépő jogszabály-módosításról tájékoztatta a megjelenteket.
Károly Katalin, önkormányzatunk Szociális, Köznevelési és Kulturális Főosztályának vezetője beszámolt a KEF ülésén az általunk szervezett gyermeknapi bűnmegelőzési programjainkról. A nagy érdeklődés kísérte eseményen többek között a kerületi rendőrség, polgárőrség, civil szervezetek tagjai nyújtottak a családok számára hasznos, interaktív és szórakozató felvilágosítást, amelynek keretében, természetesen, szóba került a drogprevenció témája is.