Elavult homokozót újít fel önkormányzatunk Békásmegyeren

Hírek
Közzétéve:

A Bebó Károly utca – Jendrassik György utca által határolt területen lévő játszótéren két darab 25 éves, esztétikailag és biztonság szempontjából is elavult betonszegélyes homokozó található. A tavalyi évben egy lakossági jelzést követő, átfogó felülvizsgálat során megállapították, hogy ezek a játszótéri eszközök jelenlegi formájukban nem maradhatnak a játszótéren.

Az elavult játszóhely helyett korszerű, a szigorú biztonsági követelményeknek megfelelő, fa keretezésű homokozókkal újul meg a játszótér, amelyekbe természetesen friss, tiszta homok kerül majd.

Az önkormányzat szerződött partnere már megkezdte a bontási munkálatokat, a kivitelezés az időjárás függvényében zajlik majd. Az új homokozók átadására előreláthatólag tavasszal kerül sor.

Önkormányzatunk képviselő-testülete kiemelten fontos feladatának tartja a kezelésében lévő játszóterek modernizációját, ezért is örültünk a lakossági észrevételnek, hiszen többek között ennek is köszönhető, hogy megújul a  Bebó Károly utcai játszótér homokozója.

Az évtizedes régi homokozó helyére korszerű játszóhely kerül tavasszal

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság