Elhunyt kerületünk díszpolgára

Hírek
Közzétéve:

Göncz Árpád 1922. február 10-én született Budapesten. Az ötvenes évektől élt a kerületben, a Bécsi út 88. szám alatt. Óbuda-Békásmegyer hűséges lokálpatriótája, kiemelkedő közéleti tevékenysége elismeréseként 1993-ban kapta a kerület díszpolgára kitüntető címet.

1944-ben szerzett jogi doktorátust a Pázmány Péter Tudományegyetemen. 1942-45 között az Országos Földhitelintézet jogásza volt. A diktatúra éveiben hegesztőként és csőlakatosként vállalhatott munkát. Az 1956-os forradalmi események után részt vett a Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom által benyújtott memorandumok elkészítésében. 1957-ben segített Nagy Imre „A magyar nép védelmében” című kéziratát külföldre juttatni. Májusban tartóztatták le, majd a Bibó-per vádlottjaként életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. 1963-ban amnesztiával szabadult, 1965-től folyamatosan szak- és műfordítóként, íróként tevékenykedett.
1988-ban a Szabad Kezdeményezések Hálózata, majd az SZDSZ alapításakor tűnt fel, kezdettől a párt ügyvivője volt, később az Országos Tanács tagja. A rendszerváltozás éve a Magyar Írószövetség elnökeként érte.

Az első szabad választáson az országgyűlés elnöke és ideiglenes államfő volt egy személyben. Miután e két pozíciót szétválasztották, ő lett a köztársaság első elnöke. Tisztségében 1995-ben újraválasztották.

2000 után a közélet alakításában már nem vett részt. 2005 óta családjának körében, visszavonultan élt.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság