Elhunyt Mandur László, egykori kerületi képviselő, politikus, fotóművész

Hírek
Közzétéve:

Elhunyt Mandur László fotográfus, mérnök, közgazdász. 1958-ban született a pest megyei Csömörön. A győri Közlekedési Egyetemen végzett 1979-ben, majd a Corvinus Egyetem jogelődjén 1991-ben. Közéleti munkája Budapesten teljesedett ki, hiszen többek között betöltötte a Magyar Szocialista Párt fővárosi szervezet elnöki tisztjét, és dolgozott az országgyűlés alelnökeként, de az országos politika mellett a helyi ügyek képviseletét éppen ilyen fontosnak tartotta, így 1994 és 1998 között önkormányzatunk képviselőjeként munkálkodott a harmadik kerület lakóiért.

De bármilyen hivatali tisztséget is töltött be, végig hű maradt hobbijaként is szeretett hivatásához, a fotóművészethez. Tizennégy éves kora óta fényképezte tudatosan a körülötte lévő világot. Fotói hazai is külföldi kiállításokon is megjelentek, albumai mellett képregényt is alkotott, de a Képviselői Irodaházban is láthatták kollégái, barátai, tisztelői dokumentarista felvételeit. Portréi és városfotói bizonyítják, hogy a kamera másik oldalán egy érzékeny, jó humorú művész állt, akár Döröcske, a kis vas megyei falu életét örökítette meg első albumához, akár később New York utcáin fotózott.

Halálával a Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Magyar Közgazdasági Társaság és a Közlekedéstudományi Egyesület is értékes tagját veszítette el.

Mandur László 62 évesen távozott.

Őszintén együttérzünk a gyászoló családdal.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság