Gyermekbarát Település címet kapott Óbuda-Békásmegyer

Hírek
Közzétéve:

Átadták az „UNICEF Gyermekbarát Település” címeket és a melléjük járó 2 millió forintos támogatást – közölte az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány. Az idén először kiírt pályázat célja, hogy a települések az eddigieknél hatékonyabban képviseljék a gyermekek érdekeit és jogait. A pályázaton 27 önkormányzat indult, végül a független értékelő bizottság szakmai döntése nyomán Cigánd, Hódmezővásárhely és Óbuda-Békásmegyer nyerték el az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatását is élvező díjat.nyertesek

Az átadáson Bús Balázs polgármester kiemelte: Az elmúlt másfél évtizedben nagyon komplex szociális-gyermekjóléti rendszer épült ki a kerületben, számos olyan szolgáltatással, amelyre nincs kötelezettségünk, mégis úgy gondoljuk, hogy ezek a gyerekek testi-lelki fejlődését pozitív irányban befolyásolják. Kiválóan működik a kerület gyermekvédelmi jelzőrendszere, ami annak köszönhető, hogy jó az együttműködés az önkormányzat, az intézmények és a civil szervezetek között.

A pályázaton egyébként igen szoros verseny alakult ki, a végső döntést egy független szakértőkből álló grémium és a program 17 éves Fiatal Nagykövete közösen hozta meg. A díjazottaknak a belügyminiszter külön elismerő oklevelet adott át.

A pályázatát beküldő 27 önkormányzat időt, energiát nem kímélve állította össze a pályázati anyagát. Mindez azt mutatta számunkra, hogy a résztvevő önkormányzatok mindegyike elkötelezett a gyerekjogok helyi védelme iránt. Ugyanakkor ez a díj egy hosszabb távú, fenntartandó folyamat első állomása csupán, annak érdekében, hogy egy település valóban gyermekbaráttá váljon. – mondta Danks Emese, az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány ügyvezető igazgatója.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság