A pünkösdfürdői védmű építse nem helyezi kényszerpályára a parttal párhuzamos 3,1 kilométer hosszú védmű elem nyomvonalát, az arról való konzultációt nem zárja le, ezzel kapcsolatos visszavonhatatlan döntést nem eredményez, a további konzultáció, sőt népszavazás lehetőségét is nyitva hagyja. A pünkösdfürdői védvonal hossza hozzávetőleg 1,7 kilométer. A fejlesztés célja, hogy a koronaszélesség bővítése mellett a védmű – a 2013. évi rekord árvíz után felülvizsgálatra került és jelentősen megemelt – mértékadó árvízszint + 1,3 méter biztonsági magassági szintre kiépüljön. Az építési beruházás részeként sor kerül a töltésen húzódó gyalogos és kerékpárút helyreállítására, felújítására. A vállalkozó jelenleg a kiviteli tervezési feladatokat látja el, továbbá zajlanak a kivitelezés előkészítési munkálatai (felvonulás, mintavételek, anyagbeszállítás). A pünkösdfürdői védvonal jogszabályban előírt védelmi szintjének megteremtése megnyitja az utat az északról a Barát-patak, délről pedig a Pünkösdfürdő utca által határolt terület rendezésére, új közpark kialakítására.
A területen olyan rekreációs élmény- és sportpark létrejötte a cél, ahol igényeihez mérten minden korosztály kikapcsolódhat. A természetvédelem szempontjait tiszteletben tartó, ökologikus szemlélettel kialakított parkot kíván létrehozni a főváros, ahol a zöldfelület természetes és növényfajtákban gazdag háttere lesz a szabadidő színvonalas, sportolásra is lehetőséget adó eltöltésének. Így a tervek szerint létesül focipálya, kosárlabdázásra, kézilabdázásra és focizásra is alkalmas sportpálya, lesznek továbbá pingpong- és teqball-asztalok, valamint strandröplabda pályák. A közterületeken igen kedveltek a kültéri fitnesz terek, így a parkban Street Workout pálya és hagyományos fitnesz eszközök is lesznek, igazodva az odalátogatók igényeihez. A sportfunkciókon kívül két, minden korosztály számára alkalmas játszótér épül.
Bár a park kutyabarát lesz, a kutyát nem tartók körében is használható zónásított park létesül. A zónák felismerését és megfelelő használatát közterületi térképek és a különböző kutyás parkhasználati kategóriákat jelző táblák segítik majd. Agility (kutyás sportág) park is megvalósul a területen. Az új létesítményeket használók kényelmét, komfortérzetét szolgálják majd az ivókutak, utcabútorok, sakkasztalok, kültéri grillező helyek és a mobil mosdóépületek.
A meglévő árvízvédelmi töltés „platóját” kereszt irányban – továbbra is megmaradó – sólyapályák szelik ketté. A keresztirányú utak szektorokat határolnak le. Ezekben a szektorokban lesznek kialakítva a különböző élményterek, sport- és játszóterületek. A különböző funkciókat vízáteresztő burkolatos sétány köti össze. Az árvízvédelmi töltés szigorú rézsűit „megmozgatva” izgalmas terepjátékok teszik természetesebbé, mozgalmasabbá a parkot.
A tervezett parkban minden közösségi funkció és szolgáltatás akadálymentesen elérhető és használható lesz.
A zöldterület fejlesztésére a védművet érintő fejlesztés előrehaladásával kerülhet sor. A park kivitelezéséhez szükségképpen meg kell várni a nehézgépek levonulását a területről, így a közpark átadására előreláthatólag 2019. év végén kerülhet sor. A pünkösdfürdői zöldfelület fejlesztés becsült költsége bruttó 1,5 milliárd forint, a tervezését-kivitelezését a Főkert végzi, fogja végezni.
A pünkösdfürdői védmű fejlesztése, valamint az azzal párhuzamosan megvalósuló rekreációs célú területrendezés, fejlesztési beruházás teljes egészében Budapest Főváros Önkormányzatának saját forrásából valósul meg. Fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy az Aranyhegyi árok védelmének kiépítését tartalmazó projekt kivitelezésre irányuló közbeszerzésének lezárása jövő héten megtörténik, és így a kivitelezési munka itt elkezdődhet ebben az évben.