Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat kiemelten odafigyel a lakosság, különösen az idősek és a gyermekek fizikai és lelki egészségének megóvására. A kikapcsolódás, a feltöltődés, az egészségmegőrzés egyik leghatékonyabb módja az úszás, valamint a gyógyfürdők látogatása, szolgáltatásaik igénybevétele.
Az önkormányzat harmadik kerületi lakcímkártyával rendelkező lakosoknak adható kedvezményekről kezdeményezett egyeztetést a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-vel.
Borosné Szűts Ildikó vezérigazgató és dr. Kiss László polgármester 2022. március 31-én találkozott a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdőben, hogy az együttműködés részleteit egyeztessék. A megbeszélésen részt vett Béres András fővárosi kapcsolatokért felelős alpolgármester, valamint az önkormányzat és a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. több, a megállapodást előkészítő munkatársa is.
Az együttműködés értelmében a kerületi lakosok (kiemelten a nyugdíjasok és a diákok) kedvezményes jegyáron élvezhetik majd a fürdőzés jótékony hatásait, az eredeti ár és a kedvezmény különbözetét pedig Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat finanszírozza.
A tervezett megállapodás többek között a harmadik kerületi lakcímkártyával és érvényes nyugdíjas-igazolvánnyal rendelkező lakosok által igénybe vehető kedvezményeket, az Óbuda kártya kiterjesztett kedvezményeit és a kerületi végzős középiskolások által felhasználható kibővített kedvezményt fogja tartalmazni.
A megállapodás aláírására a későbbiekben kerül sor, természetesen a kedvezmények mértékéről és azok igénybevételének lehetőségéről részletesen beszámolunk majd honlapunkon.