Hét évvel ezelőtt, 2013-ban valamennyi hazai önkormányzatnak lehetősége volt átadni szakrendelőjének fenntartását az államnak. Így jelenleg csak azok az önkormányzatok rendelkeznek tulajdonosként önálló járóbeteg-szakrendelővel, amelyek kifejezetten akarták ezt. Mivel nagyon kevés ilyen van, nem véletlen, hogy ezek az önkormányzatok fontosnak tartják a járóbeteg-szakrendelőjüket, azt saját anyagi forrásokból folyamatosan fejlesztetik, támogatják.
Minden egészségügyi rendszerben cél a beteg kórházon kívüli ellátása, gondozása. Szoros járóbeteg-szakellátási gondozással elkerülhető számos kórházi felvétel, ez pedig a független járóbeteg-szakellátásban valósulhat meg leginkább. Nem utolsósorban az ambuláns ellátási formában négy-hatszor olcsóbb az ellátás, mint fekvőbeteg formában.
Fontos kiemelni azt is, hogy a kórházfüggetlen járóbeteg-ellátás a jelenlegi finanszírozási keretek között jelentős, rendszerszerű adósságállomány képződése nélkül működik, amiben szerepe van a gondoskodó önkormányzatoknak éppúgy, mint a jobban megtestesülő helyi vezetői és fenntartói felelősségnek is. A független szakrendelők tulajdonosai, a helyi önkormányzatok biztosították többnyire a felújítási és fejlesztési forrásokat. Az állami tulajdonba vétel után azonban ezek a források értelemszerűen elvesznek, így az államosítás a magyar egészségügyi rendszerből történő nettó forráskivonást jelentene.
Az állásfoglalás kiemeli: amennyiben kórházi irányítás alá kerülnek a szakrendelők, elsorvadnak. Ez történt a 2013-ban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ által átvett szakrendelők többségénél. Az államosított rendelőintézetek nem maradnak önállóak, integrálják őket a közeli kórházhoz, ugyanakkor nincs érdemi szakmai és működési integráció. Működésük lomhább lesz, az ellátás rugalmasan változó igényeihez szükséges intézkedéseket pedig helyi szinten nem tudnak hozni.
