Hangversennyel emlékeztek az Aelia Sabina Alapfokú Művészeti Iskola növendékei októberben az elhunyt tanárokra és
diákokra. A koncertnek az Óbudai Szent Péter és Pál Főplébánia-templom adott otthont. A hagyományoknak megfelelően az iskola
művésztanárai és korábban az intézményben végzett hangszeres művészek léptek fel.
A Krúdy-év Óbuda 2013 rendezvénysorozat keretében a Krúdy Gyula Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola prózamondó versenyt rendezett, amellyel egy régi hagyományt elevenített fel. A versenyen a kerület általános iskoláiba járó tanulók vettek részt. A gyerekek előadását három tagú szakmai zsűri értékelte, melynek tagjai Finy Petra író, költő, Vajdai Vilmos színész, rendező, dramaturg és Holdampf Ágnes, az iskola igazgatóhelyettese voltak. Az Óbudai Társaskör biztosította a helyszínt, és ajándék hangoskönyvvel is kedveskedett a résztvevőknek.
A Bolyai Matematika Csapatverseny regionális fordulójában újabb sikert ér el az Aquincum Angol – Magyar Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola, miután két csapata is első helyet szerzett, és így ezen kategóriákban ők képviselhetik az észak-budai régiót az országos döntőn.
A Találd meg Óbuda sportkincseit! című kalandjátékra invitálja a III. kerületi fiatalokat az Óbuda Sport Kft. 2013. október 21. és november 29. között. Hat héten keresztül a vállalkozó kedvűek megkereshetik Óbuda SportKincseit, vagyis néhány olyan helyszínt, melyek őrzik kerületünk sportban elért kimagasló eredményeinek emlékét vagy éppen jelenleg is aktív rekreációs lehetőséget biztosítanak a család minden tagja számára. A játék ideje alatt minden hétfőn 10 és 12 h között közzétesszik honlapjukon és facebook oldalukon az adott hét kincseihez vezető GPS koordinátákat ésegy szöveges segítséget is. Nincs más dolga a vállalkozó kedvűeknek, csak megkeresni a kincseket, egy fotót készíteni róluk, és elküldeni a sportszervezes@obudasport.hu e-mail címre.
Az eredményhirdetés december 6-án lesz, ahol a legügyesebb résztvevőket díjazza a szervezet!
