A Föld lakossága 1987-ben érte el az öt milliárd főt. Két évvel később az ENSZ népesedési világnappá nyilvánította július 11-ét, hogy felhívja a figyelmünket a globális népességnövekedés mértékére és az ezzel járó problémákra. Miközben az Európai Unió országaiban és hazánkban a népesség fogyását és további öregedését prognosztizálják.
Bolygónkon napjainkban több mint 8 milliárdnyian élünk. Ázsia a legnépesebb kontinens, a világ népességének közel hatvan százaléka él itt, a jövőbeni népességnövekedés nagyobb részét viszont – az előrejelzések tanúsága szerint – az afrikai országok fogják adni. Fontos tény azonban: a csökkenő termékenység mellett a Föld lakossága egyre idősödik.
Gyarapodó népesség a Földön, idősödő Európában
Az ENSZ prognózisa szerint a jövőben továbbra is folytatódik a Föld népességének gyarapodása, azonban lassuló ütemben. Az előrejelző elemzések legtávolabbi évében, 2100-ban előreláthatólag 10,3 milliárd ember él majd a Földön.
Mindeközben az adatok azt jelzik, hogy egyre idősödik az Európai Unió népessége, és a hosszú távon a régió egészét tekintve természetes fogyás és a népesség további öregedése prognosztizálható. Szakemberek leszögezik: mindez előrevetíti a kontinens előtt álló demográfiai kihívásokat.
Fokozatosan elöregedő és lélekszámában fogyó a magyar népesség
És hogyan illeszkedik hazánk ezekbe a tendenciákba? Magyarország népessége az Eurostat prognózisa szerint 2050-re 9,2 millió főre, 2100-ra pedig 9,1 millió főre apadhat.
Az elemzők így foglalják össze: létszámában fogyó, összetételében öregedő népesség jellemzi hazánkat. Mivel Magyarország népessége az elmúlt évtizedek során egy kiegyensúlyozott korösszetételű és létszámában alapvetően gyarapodó népességből fokozatosan elöregedő és lélekszámában fogyó népességé alakult.
Ötven év múlva 8 millióan leszünk
Folyamatosan csökken a magyarországi népességszám 1981 óta; 2023. január 1-jén 9 millió 597 ezer főt tett ki. Ez 42 év alatt 1 millió 108 ezer fős, több mint 10 százalékos létszámcsökkenést jelent.
A KSH népesség-előrejelzése szerint hazánk népessége a jövőben továbbcsökken. 2070-re a legoptimistább, legnagyobb pozitív vándorlási egyenleggel számoló előrejelzés közel 8 millió fős népességszámot jelez.
(Forrás: Központi Statisztikai Hivatal)