Fókuszban az édesapák és az apai szerepek – Pihenés, gyereknevelés, támogatás

Hírek
Közzétéve:

A hagyományos családi szerepmodell szerint az apák dolga az anyagi biztonság megteremtése, az édesanyáké pedig az, hogy igyekezzenek nyugalmat biztosítani az apák számára, és ellássanak minden, a gyermekek nevelésével kapcsolatos teendőt. Az első, gyermekneveléssel foglalkozó könyvek az apákat meg sem említik a XIX. század második felében, csak az anyákhoz szólnak, mintha csak ők lennének alkalmasak erre a feladatra. A XX. század második felében is csak az anyai pihenés érdekében biztatják az apákat a gyerekekkel kapcsolatos teendőkbe való bekapcsolódásra.

Ez a felfogás azonban már a múlt században is idejétmúlt volt, hiszen a nők társadalomban betöltött szerepe óriásit változott, ma már a legtöbb édesanya dolgozik, de miért is kellene minden, a háztartással és gyermekneveléssel járó feladatot egyedül viselniük?

Szerencsére a társadalmi változásokkal – ha lassan is, de – a közgondolkodás is változni látszik, és az apák egy jó része felismerte, hogy a háztartás, a család és a családi élet menedzselése, a gyermeknevelés ugyanannyira az ő feladatuk is, mint a nőké, az anyáké.

“A családokat az apaság újraértelmezésével lehet a legjobban segíteni – és a férfiaknak is nagyon fontos, hogy megélhetik ezt a fajta teljes apaszerepet” – mondja Léder László pszichológus. A férfiak megváltozott szerepe tehát nemcsak kihívást, de sok-sok örömet is tartogat az édesapák számára. Ennek a megváltozott szerepnek a gyakorlására azért is van nagy szükség, mert egyre több kisgyermek fejlődése tér el a tipikustól: vannak, akiknek a mozgásfejlődése lassabb, vagy gyorsabb az átlagosnál, esetleg állandóan mozgásban vannak, nem tudnak leülni, és kitartóan figyelni, önállóan  játszani; vannak, akik nem kezdenek el időben beszélni, vagy nehezen értik, amit mondanak nekik; vannak, akik számára  az odafigyelés, és vannak, akiknek a beilleszkedés megy nehezebben, lassabban.

A BHRG Alapítvány idén júniusban indított figyelemfelkeltő kampánya az eltérő fejlődésű gyermeket nevelő édesapák helytállására, családi támogatására szeretné felhívni a figyelmet. A kampány keretében támogatja az édesapákat a tünetfelismerésben, a kitartásban, hogy velük együtt és rajtuk keresztül az érintett gyermekek a lehető legjobban használhassák ki a lehetőségeiket.

Támogató kampányukhoz több szervezet is csatlakozott, közöttük Óbuda-Békásmegyer Önkormányzat is.

MUNKAHELYEK, AHOL FONTOSNAK TARTJÁK AZ APÁK SZEREPÉT

 

Önkormányzatunk minden friss apuka számára a gyermek születésének időpontjától kezdve két hónap egybefüggő távollétet biztosít, négyéves kor alatti gyermeket nevelő édesapák pedig apanapot vehetnek igénybe.

 

 

 

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság