Fontos központi intézkedések az emberi élet és az egészségügyben dolgozók védelmében

Hírek
Közzétéve:

A fertőzésveszély elkerülését szolgálja, hogy a fogorvosi alapellátás keretében csak sürgősségi ellátás nyújtható. A kapacitásoknak a védekezésre való biztosítása miatt pedig a módosítás felfüggeszti a népegészségügyi szűrővizsgálatokat.

A fertőzés terjedésének visszaszorítását szolgálják azok az intézkedések is, amelyek csökkentik az orvos-beteg találkozás szükségességét:

  • a közgyógyellátásra való jogosultság a kormány korábbi döntése értelmében a veszélyhelyzet időtartama alatt, majd annak megszűntét követő 90 napig fennmarad;
  • a keresőképtelenségről szóló igazolásokat sem kell 2 hetenként kiállítani,
  • az idős emberek védelmében a stabil állapotú krónikus betegek szokásos gyógyszereinek elektronikus vényen történő rendelése, valamint a betegeknek adott tanácsadás távkonzultáció során is történhet.

Az emelt és kiemelt támogatással rendelhető gyógyszerekre és gyógyászati segédeszközökre kiállított szakorvosi javaslatok is érvényesek maradnak a veszélyhelyzet időtartama alatt, valamint a veszélyhelyzet megszűnését követően 90 napig.

Az egészségügyi szakdolgozók egészségének védelme érdekében törekedni kell az orvos-beteg találkozások minimalizálására, így elsősorban telefonon konzultáljanak orvosukkal és kizárólag indokolt esetben keressék fel személyesen a rendelőt. A 65 év feletti munkatársak (orvos/szakdolgozó) a miniszteri utasítás értelmében nem vehetnek részt a személyes találkozással járó betegellátásban, ők elsősorban távkonzultációt végeznek.

Az emberi erőforrások minisztere utasítást adott ki arról is, hogy a veszélyhelyzet végéig az intézmények halasszák el az ütemezett műtéteket a sürgőssé váló műtétek kivételével.

Kérjük, kísérjék figyelemmel honlapunkon az egészségügyi résznél az egyes orvosokra vonatkozó oldalakat, ahol információkat találnak az elérhetőségekről és az adott rendelőben bevezetett egyéni eljárásrendről.

A Védőnői Szolgálatnál bevezetett intézkedésekről bővebben a https://obudaivedonok.hu/ weboldalon olvashatnak.

 

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság

Kapcsolódó bejegyzések

Hírek
Közzétéve:

Az aradi vértanúk emléknapja – október 6.

Hírek
Közzétéve:

A demokrácia világnapja – szeptember 15.

Hírek
Közzétéve:

Kormányhivatal: Fürdőzésre alkalmas a Római-parti Plázs területén a Duna vize