Forgalmirend-változás a Mikoviny és a Folyóka utcában

Hírek
Közzétéve:

Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata 2016-ban látott hozzá a kerület forgalmi viszonyainak rendezését szolgáló forgalomcsillapítási koncepciók kidolgozásához. A lakosság véleményét kikérve, forgalomtechnikai szakértők bevonásával 10 kerületrész forgalomcsillapítási koncepciója kezdődött meg. A Remetehegyre kidolgozott terv eredetileg nem tartalmazta a Folyóka utca – Mikoviny út most kialakításra kerülő változtatásait, azonban az időközben felépülő Magyar Tenisz Szövetség Nemzeti Edzésközpont látogatóinak autóforgalma – illetve az, hogy a létesítmény fejlesztője nem gondoskodott ennek kezeléséről – új helyzetet teremtett. A problémával kapcsolatban számos panasz érkezett az utcákban élőktől, ezért az önkormányzat fedvénytervet készíttetett erre a területre.

A forgalomtechnikai szakértő javaslata alapján a Folyóka utcában az összes parkolóhely felfestésre kerül, maga az utca pedig egyirányú lesz a Mikoviny utca felé. Ezáltal biztonságosabban lehet közlekedni a keskeny sávszélességű úton, valamint elkerülhető, hogy a sportcentrum célforgalma a lakóövezetet terhelje.

Az önkormányzat célja az adott utcákban élő lakosság védelme, a biztonságos közlekedés körülményeinek megteremtése és a parkolási feszültség megszüntetése. Az önkormányzat természetesen figyelemmel kíséri, hogy a mostani változtatások a gyakorlatban mennyiben váltják be a hozzájuk fűzött reményeket, és szükség esetén további intézkedéseket tesz egy még kielégítőbb megoldásért.

A változásokról részletesen a http://obvf.hu/jardafelujitas-es-forgalomtechnikai-valtozasok/ oldalon tájékozódhat.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság