Fórum a lakótelepi kerékpártárolás lehetőségeiről

Hírek
Közzétéve:

A kerékpáros közlekedés részarányának növelése és a kerékpárral közlekedők segítésének érdekében Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata egy olyan tanulmány kidolgozásáról döntött, mely megvizsgálja a közösségi kerékpártárolás lehetőségeit egy kijelölt mintaterületen, pilot projekt keretében.

A készítők maximális szakmai elhivatottságát tükrözi, hogy nagy hangsúlyt fektettek a társadalmi igények felmérésére és a mintaterület lehetőségeinek megismerésére. Ennek következtében a javaslattevő munkarészek valós igényekre és lehetőségekre építenek.

Molnár Berta közlekedésszakmai főtanácsadó bemutatta az alátámasztó munkarészek adatgyűjtési folyamatát és ennek eredményeit. Az adatközlők között az online és papíralapú kérdőívet kitöltők, közös képviselők és a kerületi főépítész is szerepelt. A háztartások mérete, a kerékpártulajdonosok, valamint a kerékpárhasználat intenzitása alapján lett meghatározva a kerékpártárolási kapacitás igénye. Ezek szerint a mintaterületen lakók 16%-a hetente legalább 1 alkalommal, 23%-a pedig ennél ritkábban, de legalább havonta használ kerékpárt. Erre a két csoportra tudna fókuszálni egy esetleges megvalósuló fejlesztés, így a javasolt tárolókapacitás minimálisan a mintaterület lakosságának 15%-a, optimálisan 25%-a.

Torma Dániel elnökségi tag ismertette a különféle kerékpártárolási lehetőségeket a mintaterület adottságaira fókuszálva, mind műszaki kialakítás, mind a költségvonzat és az üzemeltetés szempontjából.

Erdős Zoltán urbanisztikai és ökoturisztikai tanácsadó ismertette a lakosossági felmérés eredményeit, megfogalmazva a mintaterület kerékpárelhelyezési nehézségeit és a lakossági problémákat.

Bizonyos társasházak a kerékpárelhelyezési igényüket házon belül, külső segítség nélkül megvalósították, a készítők ajánlásaihoz hasonló, haladó szemléletben. Az ilyen esetek  bizonyítják, hogy a területen valós igénnyel állunk szemben, viszont a tanulmány által ismertetett financiális, üzemeltetési és műszaki kialakítási megoldások a többi társasháznak nagy segítséget jelenthetnek, akárcsak a Önkormányzatnak és piaci szereplőknek a pályázati rendszerek, valamint tárolópontok és helyiségek kialakításában.

A Magyar Kerékpárosklub tájékoztatója után a találkozón lehetőség nyílt a kötetlen beszélgetésre is. A lakók, kerékpárosok és közös képviselők bemutatták egyéni és egyedi helyzeteiket, ezzel is lehetőséget adva a készítőknek a gyakorlati információk kiegészítésére, egymásnak pedig a jó gyakorlatok elterjesztésére és a nehézségek feloldására. A beszélgetés során felmerülő üzemeltetési kérdésekben több lehetséges modell is felmerült, és az körvonalazódott, hogy a résztvevők a szubszidiaritás elvét alapul véve, helyi szinten kezelnék a helyben felmerülő kérdéseket és feladatokat, noha a finanszírozási formáktól függően más konstrukció is elképzelhető.

A közösségi kerékpártárolási tanulmány és magvalósítási terv a kerület és az egész főváros szempontjából is hiánypótló dokumentum, mely hamarosan elérhető lesz minden érintett és érdeklődő számára.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság