Fővárosi civil kerekasztal alakul az állatok védelmében

Hírek
Közzétéve:

A Budapesti Állatvédelmi Civil Kerekasztal szervezői minden olyan fővárosi bejegyzésű vagy annak területén működő nonprofit szervezet jelentkezését várják, amely bármilyen állatfaj vagy állatcsoport védelmével, mentésével, érdekeinek képviseletével, illetve a városi, felelős állattartás feltételeinek javításával és az ezekkel kapcsolatos szemléletformálással foglalkozik. Regisztrálni az eseményre október elsején éjfélig lehetséges.

A kerekasztal vasárnap, október 4-én, az állatok világnapján tartja online megbeszélését. E nap egyben Assisi Szent Ferenc emléknapja és halálának évfordulója. A ferences rend XIII. században élt alapítója, aki a testvériséget és a szeretet parancsát kiterjesztett Földünk minden élőlényére, az állatok és a környezetvédők védőszentje. A világnap célja, hogy valamennyiünk figyelmét felhívja, kötelességünk békében élni a természettel, amelynek mi magunk is részei vagyunk.

Óbuda-Békásmegyer vezetése, akárcsak az itt élők, elkötelezett a természet- és az állatvédelem ügye mellett. Így például a veszélyhelyzet idején segítséget nyújtott azoknak a kisállattartóknak, akiknek a különleges körülmények között nehézséget okozott élelmet, gyógyszert vásárolni vagy gondoskodni kedvencükről. Illetve még tavaly novemberben, átérezve annak felelősségét, hogy a nagyvárosi állatok biztonságos áttelelése közös érdekünk, az önkormányzat konkrét lépéseket tett ennek érdekében: „A III. kerület példát szeretne mutatni az állat- és a természetvédelem területén, ezért éreztük fontosnak, hogy létrehozzuk a sün- és madárvédelmi programot” – mondta dr. Kiss László polgármester a kezdeményezésről, amely kisállatoknak nyújt biztonságos áttelelő helyet.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság