Futni is jó, kutyával lenni is jó, kutyával futni pedig a legjobb! – Adománygyűjtő közösségi találkozóra hívunk

Hírek
Közzétéve:

„Szerintünk a kutya családtag, és az elmúlt hónapok bezártsága csak megerősített minket abban: kutyával lenni jó, együtt futni még jobb!” – állítják a Kutyafuttában Közösségi Futás szervezői.

A kezdeményezés menet közben egész napos családi rendezvénnyé nőtte ki magát. A jótékonysági felhívás célja, hogy a menhelyen várakozó négylábúak is családra találjanak, ám addig is, amíg gazdára várnak, biztosítva legyen az ellátásuk. A szervezők hangsúlyozzák: minden bevételt jótékony célra ajánlanak fel.

A résztvevők választhatnak a 3 és a 7 kilométeres táv között (tényleg a részvétel a fontos, versenyről szó sincs, hívják fel a figyelmet a közösségi futás megálmodói), emellett egész napos programok várják a látogatókat. Természetesen örökbe fogadható kutyából sem lesz hiány, ha valaki ezzel a szándékkal érkezne, a legjobb helyen fog járni.

A rendezvényen való részvétel ingyenes, azonban a fő célkitűzés az adománygyűjtés, így minden felajánlást örömmel fogadnak, hívják fel a figyelmet a szervezők. Aki pedig adományoz, emléktárgyat kap ajándékba.

A befolyt összeggel az alábbi egyesületeket, alapítványokat kívánják támogatni:

Ürömi Állatotthon
NEO MSKKE
ZöldEb
Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány

Kutyafuttában Adománygyűjtő Közösségi Futás és Családi Nap

Időpont: 2020. szeptember 12., szombat, 10.00–17.00

Helyszín: DOG3 közösségi kutyás tér, 1031 Budapest, Gázgyár utca

Részletes program:

BáDog büfé: egész nap

  • kapunyitás: 10:00
  • Kiskert kutyás piac 10:00–17:00
  • Közösségi futás, regisztráció: 10:00–10:45
  • 3 km és 7 km közösségi futás a Hajógyári-szigetre: 10:45–12:00
  • DOG3-bemutató: 12:00–13:00
  • Ürömi Menhely / Tudatos kutyatartás és örökbefogadással foglalkozó gyerekprogram: 13:00–14:00
  • Bemutatkozik a Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány: 14:00–14:30
  • A Zöldeb Kutyás Érdekvédelmi Egyesület előadása: 14:30–15:00
  • A NEO Magyar Közhasznú Segítőkutya Egyesület bemutatkozása: 15:00–15:30
  • DOG3-bemutató: 15:30–16:00
  • Kapuzárás: 17:00

Az esemény a Facebookon: https://www.facebook.com/events/306202027079600/

A Mindenki Podcastja adásában a szervezőkkel beszélgettünk.

Kiemelt hírek

Óbuda Újság Összes Óbuda újság